Hat évad után egy sorozatnál általában már elkezdenek látszani a fáradtság jelei. Ismerőssé válnak a konfliktusok, ugyanazok a karakterdinamikák ismétlődnek, egyre több mellékszállal próbálják fenntartani az érdeklődést, és néha már az alkotók sem tudják pontosan, merre lehet továbbvinni az eredeti ötletet.
Az Utolsó befutók – eredeti címén Slow Horses – esetében ennek egyelőre kevés jele van. A sorozat 2022-ben indult, és azóta szinte ipari pontossággal szállítja az új évadokat anélkül, hogy ipari terméknek érződne. Az első két évad már 2022-ben megérkezett, most pedig négy és fél évvel később a hatodiknál járunk, miközben a hetedik és nyolcadik folytatás is biztosított.
Ennek egyik oka meglepően egyszerű: a sorozat pontosan tudja, mi akar lenni.
A kémek, akiket már senki nem akar használni
A legtöbb kémtörténetben a főhős az adott szolgálat legjobb embere. James Bond elegáns, Ethan Hunt szinte elpusztíthatatlan, Jason Bourne pedig akkor is halálos fegyver, amikor azt sem tudja, kicsoda. Az Utolsó befutók ennek szinte az ellenkezőjéből indul ki.
A Slough House az MI5 szakmai purgatóriuma. Ide kerülnek azok az ügynökök, akik hibáztak, rossz embert bosszantottak fel, alkalmatlannak bizonyultak, vagy egyszerűen túl kellemetlenné váltak ahhoz, hogy a Park elegáns irodáiban maradhassanak. River Cartwright például már a sorozat első epizódjában egy látványosan félresikerült gyakorlat után találja magát ebben a közegben. Az Apple magyar leírása is „bukott kémek vesztőhelyeként” mutatja be a Slough House-t.
Ez önmagában jó komédiai alap lenne, de Mick Herron történeteinek és a sorozatnak az az igazi erőssége, hogy ezek az emberek nem egyszerűen kétbalkezes bohócok.
Majdnem mindegyikük mögött van valamilyen kudarc. Van, aki valóban rossz döntést hozott, más függőséggel küzd, megint más emberileg szinte elviselhetetlen. Olyanok is akadnak közöttük, akiket politikai játszmák vagy személyes bosszúk sodortak félre.
Miközben az MI5 hivatalosan selejtnek tekinti őket, újra és újra kiderül, hogy ezek az emberek gyakran sokkal használhatóbbak annál, mint amit a szervezet gondol róluk. És néha tisztességesebbek is.
Jackson Lamb minden, aminek egy klasszikus kémfőnöknek nem szabadna lennie
A sorozatról lehetne beszélni Gary Oldman nélkül is. Csak nem lenne sok értelme.
Jackson Lamb első ránézésre egy kémfilm főszereplőjének szándékos karikatúrája. Elhanyagolt, durva, folyamatosan sértegeti a beosztottjait, nem különösebben tiszteli a társadalmi normákat, és olykor már pusztán azzal is képes tönkretenni egy jelenet hangulatát, hogy belép a szobába. Az igazi poén azonban az, hogy Lamb mindeközben elképesztően jó hírszerző.
Pontosan érti az embereket, felismeri a hazugságot, évekkel korábbi összefüggésekre emlékszik, és nagyon gyorsan átlátja azokat a politikai játszmákat, amelyekben nála sokkal elegánsabb emberek próbálják egymást kijátszani.
Oldman alakítása azért működik ennyire jól, mert soha nem próbál titokban szerethető hőst csinálni belőle. Lamb valóban kellemetlen ember. Ugyanakkor idővel az is kiderül róla, hogy a saját különös szabályrendszerét nagyon komolyan veszi, és a Slough House emberei iránt sokkal több felelősséget érez, mint amennyit valaha hajlandó lenne kimondani. A sorozat pedig elég okos ahhoz, hogy ezt ritkán magyarázza túl.
River Cartwright azért fontos, mert még mindig hisz abban, hogy jó kém lehet
Ha Jackson Lamb a szakma kiábrándult múltja, River Cartwright annak az idealista változata, aki még mindig szeretne visszakerülni a „rendes” MI5-ba.
Jack Lowden karaktere kezdetben szinte mindenben Lamb ellentéte. Ambiciózus, bizonyítani akar, hajlamos akcióba lendülni, mielőtt végiggondolná a következményeket, és sokáig meg van győződve arról, hogy a Slough House csak átmeneti kitérő az életében.
Ez a kettős adja a sorozat egyik legerősebb kapcsolatát. Lamb pontosan látja River hibáit, River pedig hosszú ideig csak azt látja Lambben, amivé semmiképpen nem akar válni.
Közben azonban mindketten változnak, és fokozatosan kiderül, hogy több közös van bennük, mint bármelyikük szeretné.
A hatodik évad ezt a kapcsolatot újra előtérbe helyezi, miközben River családi története továbbra is fontos része marad a cselekménynek. Az új szezon Mick Herron Joe Country és Slough House című regényeiből dolgozik, és az Apple szerint hat epizódban fut végig.
Az MI5 sem hősies intézmény – és ettől lesz sokkal érdekesebb
Az Utolsó befutók világában a hírszerzés ritkán arról szól, hogy jó emberek megvédik a hazát a rossz emberektől.
Sokkal gyakrabban arról, hogy különböző részlegek próbálják eltakarítani saját hibáikat, vezetők őrzik a pozíciójukat, politikusok a következő botrányt akarják elkerülni, miközben valahol mindezek alatt valódi veszélyek is léteznek.
Kristin Scott Thomas Diana Tavernerje ezért legalább annyira fontos a sorozatnak, mint bármelyik klasszikus ellenfél. Taverner nem egyszerű gonosz főnök. Kiválóan működő intézményi ragadozó, aki pontosan tudja, mikor kell hazudni, kit kell feláldozni, és melyik botrány túléléséhez milyen történetet kell eladni.
A Lamb és Taverner közötti jelenetek különösen jók, mert egyikük sem tudja egyszerűen átverni a másikat. Ritkán beszélnek nyíltan arról, amit valójában akarnak, mégis szinte mindig pontosan értik, milyen játék zajlik közöttük.
Ez sokkal közelebb áll John le Carré hírszerzési világához, mint a hagyományos akciókémfilmekhez: a legveszélyesebb fegyver gyakran nem pisztoly, hanem egy információ, amely rossz emberhez kerül.
A humor nélkül az egész könnyen elviselhetetlenül komor lenne
A sorozat tele van halállal, árulással, politikai cinizmussal és olyan emberekkel, akiknek a karrierje vagy élete egyetlen rossz döntés következtében omlott össze. Mégsem válik nyomasztóvá.
Ennek egyik fő oka a fekete humor, amely nem különálló komikus rétegként ül a történeten, hanem magából a karakterekből következik. Roddy Ho megingathatatlan önbizalma, Lamb sértései vagy a Slough House általános működésképtelensége sokszor úgy oldja a feszültséget, hogy közben egyáltalán nem veszi el a veszély súlyát.
Ez különösen nehéz egyensúly. Sok sorozatnál az állandó poénkodás egy idő után aláássa a drámát, mert a néző már nem érzi, hogy bárminek valódi következménye van.
Az Utolsó befutók esetében ennek az ellenkezője történik. A humor miatt szeretjük meg ezeket az embereket, ezért amikor valami történik velük, sokkal jobban fáj.
Senki nincs teljes biztonságban
Az egyik legjobb döntés, amit a sorozat következetesen meghoz, hogy nem kezeli érinthetetlenként a teljes szereplőgárdát.
A Slough House csapata változik. Emberek érkeznek és távoznak, és nem minden távozás békés. A következmények megmaradnak, a veszteségek pedig nem tűnnek el automatikusan a következő évad elején.
Ez azért fontos, mert egy kémsorozatban nagyon gyorsan eltűnik a feszültség, ha tudjuk, hogy a főszereplők úgyis sértetlenül kijutnak minden helyzetből.
Az Utolsó befutók viszont hajlandó megmutatni, hogy ez a munka valóban veszélyes. Ettől még egy látszólag egyszerű megfigyelés vagy találkozó is hordozhat súlyt.
A sorozat közben nem válik kegyetlen halállottóvá sem. Ha elveszít valakit, annak általában van történeti és érzelmi jelentősége.
Hat epizód pontosan elég
A sorozat egyik legnagyobb előnye az is, amit nem csinál. Nem nyújtja tíz-tizenkét órára azt a történetet, amely hatban elmesélhető.
Az évadok jellemzően hat részesek, és ez szinte tökéletes formátum ezekhez a történetekhez. Van idő felépíteni a rejtélyt, bemutatni az ellenfelet, mozgatni az MI5 belső politikáját és foglalkozni a szereplőkkel, de nagyon kevés hely marad tölteléknek.
Az első évad 2022 áprilisában hat epizóddal indult, a második ugyanabban az évben ugyanilyen hosszúságban követte, és az Apple ezt a struktúrát a későbbi évadoknál is megtartotta. A most indult hatodik, valamint a már bejelentett hetedik és nyolcadik évad szintén hat-hat részből áll.
Ez részben azt is megmagyarázhatja, hogyan képes a sorozat ilyen tempóban érkezni anélkül, hogy teljesen felőrölné önmagát.
Mick Herron könyvei valódi gerincet adnak a sorozatnak
Az Utolsó befutók nem olyan sorozat, amely minden évad végén felteszi a kérdést: most akkor mi legyen? Mick Herron Slough House regénysorozata folyamatosan biztosítja a történeti alapanyagot.
Az első évad az első Slow Horses regényből készült, a második a Dead Lionsból, a későbbi évadok pedig tovább haladtak a könyvsorozaton. A mostani hatodik évad már a Joe Country és a Slough House elemeit dolgozza fel, a hetedik a Bad Actors, a frissen berendelt nyolcadik pedig a kilencedik regény, a Clown Town adaptációja lesz.
Ez nem jelenti azt, hogy a sorozat mechanikusan lemásolja a könyveket. Inkább azt, hogy már létezik mögötte egy kidolgozott világ, karakterfejlődés és hosszabb ív, amelyből az alkotók válogathatnak.
Egy olyan korban, amikor sikeres sorozatok gyakran utolérik saját forrásanyagukat vagy egyszerűen elfogy mögülük az eredeti történet, ez komoly előny.
Az Utolsó befutók nem nézi hülyének a szereplőit
A sorozat tele van hibázó emberekkel, de nagyon fontos különbség van aközött, hogy egy karakter rossz döntést hoz, vagy csak azért válik hirtelen ostobává, mert a forgatókönyvnek szüksége van rá.
River impulzív.
Ho elviselhetetlenül nagyképű.
Shirleynek megvannak a maga problémái.
Lamb néha szándékosan hagy másokat szenvedni azért, hogy megtanuljanak valamit.
Mindez azonban következik abból, amit korábban megtudtunk róluk. Ezért a kudarcok ritkán érződnek mesterségesnek.
Sőt, az Utolsó befutók egyik visszatérő öröme éppen az, hogy azok az emberek, akiket az MI5 selejtnek minősített, gyakran nem azért oldanak meg valamit, mert hirtelen szuperkémmé változnak, hanem azért, mert külön-külön pont azt tudják, amire az adott helyzetben szükség van.
A Slough House nem elit egység. Csak egy idő után kiderül, hogy a selejtek között is vannak nagyon jó alkatrészek.
Gary Oldman mellett egy egész társulat tartja életben a sorozatot
Jackson Lamb könnyen elvihetné az egész produkciót, a sorozat azonban szerencsére nem válik egyszemélyes Gary Oldman-show-vá.
Jack Lowden, Kristin Scott Thomas, Saskia Reeves, Rosalind Eleazar, Christopher Chung és Aimee-Ffion Edwards mind olyan karaktereket kaptak, akik az évadok során saját személyiséget építenek fel. A hatodik évadban ráadásul Olivia Cooke is visszatér Sid Baker szerepéhez.
Ez különösen fontos, mert az Utolsó befutók igazi főszereplője végső soron nem Lamb vagy River. Hanem maga a Slough House.
A csapat összetétele változhat, de a hely funkciója ugyanaz marad: ide kerül minden, amit az MI5 már nem akar látni, miközben a világ újra és újra bebizonyítja, hogy időnként pont ezekre az emberekre van szüksége.
A szakma is lassan utolérte azt, amit a nézők már korábban észrevettek
Az első évad idején az Utolsó befutók inkább csendes kritikai sikernek tűnt. Ahogy azonban egyre több évad érkezett, a díjszezon is komolyabban kezdte venni.
A sorozat 2024-ben Emmy-díjat nyert drámai sorozat forgatókönyvéért Will Smith révén, 2025-ben pedig Adam Randall rendezése kapott Emmyt. Gary Oldman, Jack Lowden és maga a sorozat is több jelentős jelölést szerzett az elmúlt években.
Ez azért érdekes, mert pontosan olyan sorozatról van szó, amelynek az ereje nem egyetlen nagy presztízspillantanatban rejlik. Hanem az állandóságban.
A hatodik évad indulása után már a nyolcadik is biztos
Talán semmi nem mond többet az Apple bizalmáról, mint a jelenlegi helyzet.
A hatodik évad első epizódja 2026. szeptember 16-án jelent meg, és hetente folytatódik október 21-ig. A hetedik évadot már 2025-ben berendelték, most pedig szeptember 15-én hivatalossá vált a nyolcadik is, amely Mick Herron Clown Town című regényéből készül.
Egy streamingpiacon, ahol néha két évad között több év telik el, vagy sorozatok bizonytalan ideig várnak a folytatásra, ez szokatlanul magabiztos modell.
Az Apple láthatóan nem próbálja minden évad után újra eldönteni, hogy érdemes-e folytatni.
Felépített egy sorozatot, amely működik, és hagyja működni.
Nem akar James Bond lenni – és éppen ezért ennyire jó
Az Utolsó befutók kémei nem egzotikus helyeken rendelnek martinit, nincs külön laboratóriumuk, amely minden küldetés előtt ellátja őket a legújabb kütyükkel, és az MI5 vezetése sem feltétlenül azon dolgozik, hogy segítsen nekik.
Sokszor rossz irodákban ülnek, rossz autókkal közlekednek, információmorzsák után rohangálnak Londonban, és olyan problémákat próbálnak megoldani, amelyeket részben a saját szervezetük okozott. Pont ettől működik.
Az Utolsó befutók nem rombolja le a kémműfajt. Inkább megmutatja annak másik oldalát. Azt a világot, ahol a hírszerzés egyszerre veszélyes szakma, bürokratikus munkahely és emberi hibák végtelen láncolata.
Ahol a legokosabb ember a szobában gyakran az, aki úgy néz ki, mintha három napja ugyanabban az ingben aludna.
És ahol a hősök nem azért mentik meg a helyzetet, mert tökéletesek, hanem annak ellenére, hogy nagyon messze állnak tőle. Hat évad után ez még mindig működik. A hetedik már úton van, a nyolcadik pedig biztos.
Ha egy sorozat ennyi idő után is úgy tud visszatérni, hogy nem az a kérdés, „meddig lehet még ezt folytatni?”, hanem az, hogy „mikor jön a következő?”, akkor valamit nagyon jól csinál.
Az Utolsó befutók pedig jelenleg pontosan ilyen sorozat.
