Carrie White történetét valószínűleg még az is ismeri, aki soha nem olvasta Stephen King 1974-es regényét. A magányos lány. A kegyetlen iskolatársak. A vallási fanatikus anya. A telekinézis. És persze az a bizonyos szalagavató.
Brian De Palma 1976-os filmje annyira összeforrt Carrie történetével, hogy minden későbbi feldolgozásnak óhatatlanul hozzá kellett mérnie magát. Pedig azóta többször is megpróbálták újra képernyőre vinni King első megjelent regényét.
2002-ben David Carson rendezett belőle tévéfilmet Angela Bettis főszereplésével. A Bryan Fuller által írt változat több ponton közelebb próbált kerülni King regényéhez, bár a történet végét jelentősen megváltoztatta, részben azért, mert egy lehetséges televíziós sorozat felvezetésének szánták.
2013-ban ismét mozivászonra került Carrie. Kimberly Peirce filmjében Chloë Grace Moretz játszotta Carrie White-ot, Julianne Moore pedig Margaret White szerepét kapta. A történetet ekkor már a modern iskolai zaklatás világához igazították, de a feldolgozás végül nem tudott úgy elszakadni De Palma klasszikusától, hogy saját jogán is meghatározó változattá váljon.
Közben 1999-ben elkészült a The Rage: Carrie 2 is, ezt azonban fontos külön kezelni: nem King regényének új adaptációjáról, hanem az 1976-os filmhez kapcsolódó folytatásról van szó.
Mike Flanagan tehát nem egyszerűen egy ötvenéves filmet vesz elő újra. Olyan történethez nyúl, amelyet az elmúlt évtizedekben többször próbáltak újraértelmezni – és éppen ezért még fontosabb kérdés, hogy az ő Carrie-je mit tud mondani, amit a korábbi változatok nem.
Nem akarja újraforgatni Brian De Palma filmjét
Talán ez volt a legfontosabb döntés. Flanagan nem próbálja egyszerűen modern szereplőkkel reprodukálni az 1976-os filmet. A Carrie történetét a jelenbe helyezi, és azt vizsgálja, hogyan működne ugyanaz a kegyetlenség egy olyan középiskolában, ahol szinte mindenkinek kamera van a zsebében. Az internet és a közösségi média ezért nem egyszerű díszlet az új sorozatban.
Carrie megszégyenítése ma már nem feltétlenül ér véget az iskola folyosóján. Egy felvétel pillanatok alatt eljuthat több száz vagy több ezer emberhez, a zaklatás pedig akkor is folytatódhat, amikor az áldozat már hazament.
Flanagan nyolcrészes változata ezt a digitális környezetet használja arra, hogy egy több mint ötvenéves történetet újra kellemetlenül aktuálissá tegyen.
Az első reakciók szerint nem azt kapjuk, amire számítunk
A sorozat első két epizódját a TIFF-en mutatták be, és az első kritikák kifejezetten pozitívak.
A The HoloFiles szerint Flanagan meglepően határozottan talál új életet King történetében, miközben a modernizálás nem pusztán technikai frissítést jelent. A korai beszámolók különösen Summer H. Howell Carrie-alakítását, az érzelmi rétegeket és a sorozat jelenkorra szabott témáit emelik ki. Ez azért fontos, mert a Carrie esetében nem egyszerűen egy régi történet új verziójáról beszélünk.
Brian De Palma filmje önmagában horrorfilmes alapmű lett, amelynek számos képe beépült a popkultúrába. Utána készült folytatás, tévéfilm és 2013-ban egy újabb mozis adaptáció is. Flanagannek tehát nem azzal kell bizonyítania, hogy képes jól elmesélni Carrie történetét. Azt kell bizonyítania, hogy van valami, amit még nem meséltek el vele.
Nyolc epizód elsőre soknak tűnik – de éppen ebből lehet az előnye
Stephen King eredeti Carrie-je kifejezetten rövid regény, ezért amikor kiderült, hogy Flanagan nyolc epizódot készít belőle, jogosan merült fel a kérdés, hogy van-e ennyi történet ebben az alapanyagban. A sorozatformátum azonban lehetőséget ad arra, hogy Carrie környezete ne csak néhány gyorsan felrajzolt mellékszereplőből álljon.
Flanagan korábbi sorozatainak egyik legnagyobb erőssége éppen ez volt. A Hill-ház szellemében vagy az Éjféli misében a horror sokszor csak akkor működött igazán, amikor már ismertük azokat az embereket, akikkel megtörtént.
Carrie történetének tragédiája pedig pontosan ebből él. Nem attól szörnyű, hogy egy lány természetfeletti képességekkel rendelkezik. Hanem attól, hogy hosszú időn keresztül nézzük, hogyan tolja egyre közelebb a környezete ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút.
Már nincs sok hátra a premierig
Summer H. Howell alakítja Carrie White-ot, Samantha Sloyan pedig Margaret White szerepét kapta. A szereplők között Matthew Lillard, Alison Thornton, Siena Agudong és több Flanagan-produkcióból ismerős színész is feltűnik.
Újabb Carrie-feldolgozásra valószínűleg továbbra sem volt feltétlenül szükségünk. De talán nem is ez a megfelelő kérdés. Ha Mike Flanagan valóban képes ugyanazt a történetet úgy elmesélni, hogy ötven évvel később ismét fájdalmasan a jelenről szóljon, akkor már nem az számít, hány Carrie készült előtte.
Hanem az, hogy ennek a Carrie-nek van-e oka létezni. Az első reakciók alapján úgy tűnik, van.
A sorozat 2026. október 7-én érkezik a Prime Videóra, és mind a nyolc epizód egyszerre válik elérhetővé.
