A LAIKA Wildwoodja lenyűgöző stop-motion fantasy, amely nem fél a sötétségtől. Néha túl sokáig bolyong, de éppen ettől olyan emlékezetes.
Boncasztal
Jenna Ortega alakítása a Klara és a Nap legnagyobb erénye. Taika Waititi sci-fi meséje megható, de a humor és a családi tragédia nem mindig talál egymásra.
Jessica Chastain kettős alakítása a film legnagyobb erénye, de A másik mami szörnyetege és családi drámája nem áll össze igazán félelmetes egésszé.
James Watkins Agyagpofája nem újabb steril DC-produkció: groteszk, mocskos testhorror, amelynek legnagyobb rémsége a széthulló emberi identitás.
Az Utolsó befutók hatodik évadának fináléja kegyetlen fordulatokkal sokkol, de a túl hosszú lövöldözés próbára teszi a kémsorozat megszokott erejét.
A Szomorú halottak nem szellemeivel, hanem az élők közönyével rémiszt. Pablo Larraín sötét Netflix-minisorozata a gyász fájdalmas természetét mutatja meg.
Russell Crowe és Jacob Tremblay remekelnek az Unabomberben, de a Netflix filmje túl egyszerű magyarázatot keres Ted Kaczynski szörnyű tetteire.
Refn Neonpokolja hipnotikus, gyönyörű rémálom, amely még a legvadabb képeivel is elkápráztat, de néha a látvány mögött elveszíti az embereket.
Kore-eda robotgyereke szívszorító történetet hoz a gyászról és a családról, de A bárány, amit akarsz néha saját filozófiai kérdései alatt roskad meg.
Brad Pitt és Odin megható túlélődrámája nem kerüli el a műfaji kliséket, de David Ayer filmjében egy férfi és egy kutya kapcsolata mindent visz.
