A „minden idők legjobb sorozatai” típusú listákból nincs hiány, a The New York Times mostani rangsora azonban valamivel érdekesebb az átlagos szerkesztőségi toplistánál. Több mint ötszáz, televízióban dolgozó ember – köztük színészek, alkotók, showrunnerek és más szakemberek – nevezhette meg a számára legfontosabb műsorokat, a szavazatokból pedig száz címes rangsor született.
Az első hely különösebb meglepetést nem okozott: Vince Gilligan Breaking Badje végzett az élen, mögötte a The Wire, a Mad Men, az Utódlás és a Fleabag. A tízes mezőnyben ott van még a Trónok harca, a Veep, a 30 Rock, a Curb Your Enthusiasm és az Atlanta.
GYEEK-szempontból azonban nem feltétlenül az első öt a legérdekesebb. Sokkal többet mond arról, hogyan gondolkodik ma a tévés szakma a műfaji sorozatokról az, hogy a Lost a 22., a Különválás a 30., az Andor a 32., a Battlestar Galactica pedig csak a 37. helyen bukkan fel.
A Breaking Bad győzelme valójában egy egész tévés korszak győzelme
A Breaking Bad 2008-ban még kábelcsatornás drámaként indult, és messze nem úgy, mint egy előre kijelölt globális jelenség. Mire Walter White története 2013-ban véget ért, a sorozat az úgynevezett presztízstévé egyik meghatározó címévé vált, a streaming pedig közben olyan nézőkhöz is eljuttatta, akik eredetileg nem követték az AMC heti sugárzását.
Az első három helyezett együtt különösen beszédes. A Breaking Bad, a The Wire és a Mad Men mind olyan drámák, amelyek a 2000-es és 2010-es években segítettek végleg lebontani azt a régi elképzelést, hogy a televízió szükségszerűen kisebb presztízsű történetmesélési forma a mozinál.
A negyedik Utódlás már egy későbbi generációhoz tartozik, mégis ugyanennek a hagyománynak a folytatója. A lista teteje tehát meglehetősen világosan kijelöli, milyen típusú sorozatot őrzött meg leginkább „nagy televízióként” az iparág emlékezete: karakterközpontú, szerzői hangú, több évadon át épülő drámát.
Ez azért fontos, mert innen nézve egészen mást jelent a műfaji sorozatok helyezése. Nem arról van szó, hogy ne lennének jelen, hanem arról, hogy a science fiction, a fantasy vagy a képregényes tévé csak ritkábban jut be ugyanabba a legfelső körbe.
A Trónok harca áttörte a plafont, a Lost már nem jutott be a húszba
A Trónok harca hatodik helye ebből a szempontból kivételes eredmény. Egy sárkányokkal, mágiával, élőhalottakkal és kitalált kontinensekkel dolgozó fantasy-sorozat közvetlenül a Fleabag mögött került a lista élmezőnyébe, vagyis a műfaji tévé egyik ritka példája lett, amelyet a szakma ugyanabba a presztízskategóriába emelt, mint a legünnepeltebb realista drámákat.
A Lost viszont már csak a 22. helyet kapta. Ez különösen érdekes egy olyan sorozatnál, amelynek hatása jóval túlmutatott saját történetén: a rejtélyek közösségi megfejtése, az internetes rajongói teóriák, a mitológia és a karakterdráma folyamatos összekapcsolása nagyon sok későbbi sorozat működésében visszaköszön.
A Lost ráadásul még a streamingkorszak előtt csinált heti globális beszédtémát egy bonyolult, időutazással, alternatív valóságokkal és természetfeletti elemekkel teli történetből. A 22. hely ezért nem feltétlenül azt mondja meg, mennyire volt fontos a sorozat, inkább azt mutatja, hogy a kulturális hatás és az utólagos presztízs nem mindig ugyanúgy épül fel.
Közvetlenül előtte például A Fehér Lótusz áll, mögötte pedig The Comeback, Deadwood és A hátrahagyottak következik. A Lost tehát továbbra is nagyon előkelő társaságban van, csak éppen nem abban a felső húszban, ahová a televízió történetére gyakorolt hatása alapján sok rajongó automatikusan várná.
A Különválás és az Andor már most bekerült, pedig egészen más úton jutottak oda
A lista egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy nem kizárólag lezárt, évtizedek óta kanonizált sorozatokból áll. A Különválás már a 30. helyen szerepel, pedig az Apple TV sorozata jóval fiatalabb a lista legtöbb klasszikusánál.
Rögtön mögötte a Survivor, majd a 32. helyen az Andor következik. Tony Gilroy Star Wars-sorozata ezzel a teljes franchise egyik legerősebben elismert televíziós darabjaként került olyan címek mellé, amelyeknek nincs szükségük egy több évtizedes popkulturális univerzumra ahhoz, hogy komolyan vegyék őket.
Az Andor helyezése azért különösen érdekes, mert a Star Wars általában éppen azzal a problémával küzd az ilyen rangsorokban, hogy a franchise súlya elnyomhatja az adott mű önálló értékelését. Az Andor ezzel szemben politikai thrillerként, karakterdrámaként és a fasizálódó rendszer hétköznapjairól szóló történetként is működött, miközben végig felismerhetően Star Wars maradt.
Közvetlenül mögötte olyan sorozatok sorakoznak, mint az Enlightened, a Schitt’s Creek és a True Detective első évada. Az Andor tehát nem külön „geek kategóriában” kapott elismerést: ugyanazon a listán mérik a televízió presztízsdrámáival.
A Battlestar Galactica helye mutatja meg igazán, milyen lassan változott a sci-fi megítélése
A 37. helyen szereplő Battlestar Galactica ma már szinte magától értetődő hivatkozási pont, ha valaki komoly televíziós sci-firől beszél. Ronald D. Moore sorozata azonban annak idején folyamatosan bizonyította, hogy űrhajók, robotok és apokaliptikus science fiction mellett is lehet politikáról, vallásról, terrorizmusról, megszállásról és emberi identitásról beszélni.
Közvetlenül utána a Homeland, majd a 39. helyen a Watchmen következik. Damon Lindelof képregényes sorozata ezzel szintén bekerült a felső negyvenbe, ami önmagában mutatja, mennyit változott a televízió: egy szuperhős-képregényből készült történetet már nem szükségszerűen külön műfaji érdekességként kezelnek.
A sci-fi azonban még így is feltűnően ritkán jelenik meg a lista tetején. A műfaj legfontosabb modern sorozatai jellemzően csak azután kapnak helyet, hogy előbb bizonyították: a fantasztikus koncepció mögött ugyanaz a karakterdráma és társadalmi tartalom működik, amelyet a presztízstévétől eleve elvárunk.
Ebből a szempontból a Különválás, az Andor és a Battlestar Galactica ugyanannak a fejlődésnek három különböző állomása. Más korszakban, más platformon és más közönségnek készültek, de mindhárom azt mutatja, hogy a műfaji tévé akkor lép át igazán a szakmai kánonba, amikor már senkinek sem kell mentegetnie azért, mert sci-fi.
A Stranger Things csak az 53. – a népszerűség nem ugyanaz, mint a kánon
A lista második felében talán a Stranger Things 53. helye az egyik legjobb példa arra, hogy a kulturális jelenlét és az iparági rangsor nem ugyanazt méri. A Netflix sorozata globális jelenséggé vált, új generációval ismertette meg az 1980-as évek popkulturális világát, és az egyik legismertebb streamingfranchise lett.
Mégsem került a felső ötvenbe. Előtte olyan címek találhatók, mint a Parks and Recreation, a The Good Place és a Downton Abbey, miközben később a listán még jó néhány olyan sorozat következik, amelynek töredéke volt a Stranger Things globális nézettsége és merchandisingereje.
Ugyanez látszik a Squid Game 72. helyén is. A dél-koreai sorozat minden idők egyik legnagyobb Netflix-jelensége lett, mégis jóval hátrébb került a listán, mint ahogyan pusztán a nézőszámokból vagy a kulturális ismertségéből következne.
A New York Times rangsora tehát nem népszerűségi lista, és éppen ettől érdekes. Azt mutatja meg, mely sorozatok maradtak meg legerősebben azok emlékezetében, akik maguk is televíziót készítenek.
A Better Call Saul 27. helye talán furcsább, mint a Breaking Bad elsősége
A Breaking Bad első helye mellett különösen érdekes, hogy közvetlen folytatása, a Better Call Saul csak a 27. lett. A két sorozat ugyanabban az univerzumban játszódik, részben ugyanazokat a szereplőket használja, Vince Gilligan pedig mindkettőben meghatározó alkotó volt.
A különbség jól mutatja, mennyire erősen számít az első nagy kulturális áttörés. A Better Call Saul sokak számára legalább olyan kifinomult karakterdráma lett, mint elődje, de a Breaking Bad volt az a sorozat, amely először alakította át ezt a világot televíziós eseménnyé.
Hasonló jelenség más franchise-oknál is megfigyelhető. A rangsor nem feltétlenül azt jutalmazza, melyik későbbi változat finomította tökéletesebbre a formulát, hanem gyakran azt a művet, amelyik elsőként változtatta meg a játékszabályokat.
Ez különösen érdekes kontraszt a Losttal. Mindkét sorozat hatása messze túlmutatott saját történetén, de miközben Walter White útja a lista tetején kötött ki, a sziget rejtélyei több mint húsz hellyel később jelennek meg.
Néhány GYEEK-alapmű még a százba sem fért be
Talán a lista hiányzói váltják majd ki a legtöbb vitát. A The Expanse, a Mr. Robot, a Hannibal és a Fargo egyike sem került be a száz közé, ahogyan több újabb animációs és képregényes sikersorozat sem.
Ez nem azt jelenti, hogy a szavazók ezeket rossznak tartották. A rendszerben minden résztvevő csak korlátozott számú címet nevezhetett meg, így egy sorozat könnyen kieshet akkor is, ha sokan nagyon szeretik, csak éppen nem került elegendő szavazónál a személyes élmezőnybe.
A hiányzók mégis kirajzolják a lista egyik vakfoltját. A műfaji kultúrában alapvető sorozatok közül többnek sokkal erősebb a rajongói öröksége, mint amekkora helyet az általános televíziós kánonban kapnak.
A The Expanse például a modern űrsci-fi egyik meghatározó televíziós világa lett, mégsem szerepel, miközben az 53. helyen álló Stranger Things már önmagában is jelzi, mennyire magas küszöböt kell átlépnie egy populáris műfaji produkciónak.
A Maffiózók hiánya mögött viszont nem ízlés kérdése áll
A lista egyik legfeltűnőbb hiányzója A Maffiózók, ezt azonban nem érdemes a szavazók számlájára írni. A The New York Times csak olyan sorozatokat engedett nevezni, amelyek 2000. január 1-jén vagy később indultak, David Chase sorozata pedig 1999 januárjában debütált.
Ez furcsa helyzetet teremt, mert A Maffiózók évadainak túlnyomó része már a 21. században készült, a sorozat pedig alapvetően meghatározta azt a presztízstévés korszakot, amelynek későbbi képviselői uralják ezt a listát. Ha egyetlen évvel később indul, valószínűleg egészen másképp nézne ki az élmezőny.
A dátumhatár arra is emlékeztet, hogy minden ilyen rangsor egy szabályrendszer eredménye, nem valamiféle objektív televíziós igazság. A Breaking Bad első helye több mint ötszáz szakmabeli szavazatából következik, de már a nevezhetőség feltétele is alapvetően meghatározta, kivel kellett versenyeznie.
A teljes százas lista így talán nem arra a kérdésre adja a legérdekesebb választ, hogy melyik a 21. század „legjobb” sorozata. Sokkal inkább arra, mely történetekből lett 2026-ra televíziós kánon – és mely g(y)eek alapművek várnak még arra, hogy ugyanolyan természetességgel kerüljenek melléjük.
