Éveken át követünk egy szereplőt, ismerjük a családját, a veszteségeit és azokat a döntéseket, amelyek meghatározták az életét. Aztán érkezik egy új film vagy sorozatévad, és kiderül, hogy a múltja egészen másként alakult, mint ahogyan korábban láttuk. Egyetlen új információ képes átírni több történet értelmét, olykor még olyan jelenetekét is, amelyeket már évtizedek óta ismerünk.
Ezt a történetmesélési megoldást nevezik retconnak, és különösen gyakran találkozhatunk vele a szuperhősképregények, a hosszú filmsorozatok és a nagy franchise-ok világában. Nem feltétlenül arról van szó, hogy az alkotók elrontottak valamit, amit később megpróbálnak kijavítani. Egy jól felépített retcon új mélységet adhat a szereplőknek, míg egy rossz döntés következtében a korábbi történetek akár az érzelmi súlyukat is elveszíthetik.
Mit jelent a retcon, és hogyan működik?
A retcon az angol retroactive continuity kifejezés rövidülése, amely visszamenőleges folytonosságmódosítást jelent. Akkor beszélünk róla, amikor egy később megjelent történet új tényt vezet be a már ismert múltba, vagy megváltoztatja annak valamelyik korábban elfogadott elemét. A szereplők világában az új változat rendszerint úgy jelenik meg, mintha mindig is a történet része lett volna.
Képzeljünk el egy sorozatot, amelynek főhőse gyerekkora óta abban a tudatban él, hogy a szülei balesetben haltak meg. Ha egy későbbi évad megváltoztatja ezt a korábban egyértelműen bemutatott eseményt, és új múltat állít a helyére, retconnal lehet dolgunk. A változtatás nemcsak a szereplő családtörténetére hat, hanem arra is, hogyan értelmezzük azokat a döntéseket, amelyeket a korábbi részekben hozott.
Fontos azonban, hogy nem minden új információ számít retconnak. Ha a sorozat már kezdettől rejtélyként kezelte a szülők halálát, akkor a későbbi megoldás egyszerűen egy korábban előkészített fordulat lehet. A különbséget az jelenti, hogy az új történet valóban átír-e valamit, amit a mű korábban tényként rögzített.
A Végtelen világok válsága megmutatta, hogy egy egész univerzum múltját is át lehet alakítani
A DC képregényes univerzuma az évtizedek során annyira összetetté vált, hogy ugyanannak a hősnek több változata is létezett különböző Földeken. A régebbi és az újabb Superman, a különböző Flash-figurák, valamint a párhuzamos világokban élő szereplők történetei egyszerre voltak a kiadó mitológiájának részei. Ez izgalmas lehetőségeket kínált az alkotóknak, de egyre nagyobb kihívást jelentett azoknak, akik először szerettek volna belevágni a DC képregényeibe.
Marv Wolfman és George Pérez 1985-ös, tizenkét részből álló Végtelen világok válsága (eredetileg Crisis on Infinity Earth) című története erre a problémára adott nagyszabású választ. A korábban különálló világok jelentős részét egyetlen új folytonosságba rendezték, és ezzel több ismert hős múltja is megváltozott. A DC nem egyszerűen egy új kalandot mesélt el, hanem átformálta azt a világot, amelyben a későbbi kalandok játszódhattak.
A változtatás egyik legérdekesebb következménye Superman és Lex Luthor történetében jelent meg. John Byrne 1986-os The Man of Steel minisorozata új megközelítésben mutatta be az Acélember eredetét, Lex Luthorból pedig Metropolis rendkívül gazdag és befolyásos üzletembere lett. A korábban főként őrült tudósként ismert ellenfél így olyan hatalmat kapott, amelynek alapja nem a különleges találmányokban, hanem a pénzben és a társadalmi befolyásban rejlett.
Az új Lex Luthor azért működött másként, mert Superman immár nem pusztán egy különös fegyverrel felszerelt bűnöző ellen küzdött. Egy olyan emberrel került szembe, aki szinte mindent megvásárolhatott, és akinek a befolyása Metropolis hétköznapi működésére is kiterjedt. A megváltozott eredettörténet ezért új természetű konfliktust teremtett két olyan szereplő között, akik addigra már évtizedek óta ismerték egymást az olvasók.
A Flashpoint után Batman múltja sem maradt ugyanaz
A DC 2011-ben újabb jelentős változtatás mellett döntött. A Flashpoint történetében Barry Allen, vagyis Flash az időben visszautazva megpróbálja megmenteni az édesanyját, de a beavatkozása egy egészen más világ kialakulásához vezet. A képregény végére a korábbi folytonosság is átalakul, és ezzel megnyílik az út a DC The New 52 néven elindított új korszakához.
Az új rendszerben több ismert szereplő múltja, kapcsolatrendszere és pályafutásának időtartama is megváltozott. Batman például fiatalabb, rövidebb ideje tevékenykedő hősként szerepelt a megújult folytonosságban, miközben bizonyos korábbi történeteinek elemei továbbra is érvényben maradtak. A DC ezzel nem egyszerűen eltörölte minden korábbi eseményét, hanem olyan új kiindulópontot teremtett, amely egyes részleteket megtartott, másokat újraértelmezett.
Ez jól mutatja, milyen nehéz egy nagy képregényes univerzum múltját egyszerre egyszerűbbé és következetessé tenni. A régi olvasók szeretnék megőrizni a számukra fontos eseményeket, az újaknak viszont olyan történetekre van szükségük, amelyekhez nem kell több évtizednyi előismeret. A retcon ilyenkor egyszerre ad kreatív szabadságot és teremt újabb ellentmondások lehetőségét.
Darth Vader nagy titka miért nem egyszerűen retcon?
A Star Wars: A Birodalom visszavág egyik legismertebb fordulatában Darth Vader felfedi Luke Skywalker előtt, hogy valójában az apja. A jelenet egyetlen mondattal új megvilágításba helyezi Luke egész addigi történetét, különösen azt, amit Obi-Wan Kenobitól a családjáról megtudott. A néző számára a korábban ismert múlt ekkor hirtelen egészen más jelentést kap.
A fordulatot sokszor a retcon példái között emlegetik, de érdemes különbséget tenni a kész történet világán belüli leleplezés és az alkotói döntések megváltozása között. Luke az első filmben olyan információt kapott, amelyről a későbbi történet megmutatta, hogy nem fedte fel a teljes igazságot. A korábbi jelenetek ugyanúgy megtörténtek, csak a szereplők szavainak jelentését kellett újragondolni.
A történet fejlesztése során természetesen maguk az alkotói elképzelések is változhatnak. A néző számára azonban nem az a döntő kérdés, hogy egy fordulat a forgatókönyv melyik változatában született meg, hanem az, hogyan illeszkedik a végleges filmek közös világába. Egy meglepő családi titok tehát önmagában még nem bizonyítja, hogy a történet folytonosságát utólag átírták.
A Star Wars jó példa arra, hogy a múlt újraértelmezése önmagában is rendkívül erős történetmesélési eszköz lehet. Egy korábban félelmetes, személytelen ellenfél hirtelen közvetlen kapcsolatba kerül a főhős legmélyebb személyes konfliktusával. Az ilyen fordulat nem attól válik emlékezetessé, hogy meglepi a nézőt, hanem attól, hogy a már ismert történet egészét képes érzelmileg gazdagabbá tenni.
Retcon, reboot, remake – mi a különbség?
A retcont gyakran összekeverik két másik fogalommal, a reboottal és a remake-kel. Pedig a három megoldás különböző módon nyúl hozzá egy már ismert történethez, még akkor is, ha egy nagy franchise életében időnként egyszerre több is megjelenik. A különbségek megértésével könnyebb eligazodni a képregényadaptációk és a folyamatosan megújuló filmsorozatok között.
A retcon egy meglévő folytonosság múltjába avatkozik be. A reboot ezzel szemben új kiindulópontot teremt, amelyben a szereplők és a történetvilág új változata indulhat el. A remake egy korábbi mű új feldolgozása, amely nem feltétlenül kíván kapcsolódni az eredeti alkotás történeti folytonosságához.
Ha Batman egy új filmben ismét átéli a szülei elvesztését, az önmagában nem retcon, hiszen lehet, hogy egy teljesen új filmes változatát látjuk. Ha viszont ugyanabban a történetvilágban utólag megváltozik egy korábban rögzített szereplői kapcsolat vagy esemény, már valóban felmerülhet a folytonosság módosítása. A különbség tehát nem a változtatás látványosságában, hanem abban rejlik, melyik történethez és melyik világhoz tartozik.
Miért nyúl hozzá Hollywood a régi történetekhez?
Egy hosszú ideig működő franchise különös helyzetben van: egyszerre kell megőriznie azt, amit a közönség szeret benne, és új történetekkel kell fenntartania az érdeklődést. A korábban kialakított szabályok, kapcsolatok és események idővel olyan sűrű hálózatot alkotnak, amely egyre kevesebb mozgásteret hagy a készítőknek. A retcon lehetőséget ad arra, hogy egy-egy régi döntés megváltoztatásával új történetek induljanak el.
A képregényeknél ez különösen érthető, hiszen ugyanazokat a karaktereket gyakran egymást követő alkotógenerációk formálják. Egy több mint nyolcvanéves Superman-történetvilágban aligha lehet minden korábbi részletet változatlanul megtartani, miközben a szereplő továbbra is egy új korszak közönségét szólítja meg. A változtatás azonban akkor működik igazán, ha nemcsak egyszerűsíti a múltat, hanem új lehetőségeket is teremt.
A filmes univerzumokban ehhez üzleti szempontok is társulnak. Egy új szereplő bemutatása, egy színész lecserélése vagy több különálló történetszál összekapcsolása mind olyan döntés lehet, amely a korábbi folytonosság átgondolását igényli. Ettől azonban a retcon még nem válik automatikusan olcsó megoldássá, ahogyan egy jól ismert karakter visszahozatala sem lesz pusztán attól jó történet, hogy a közönség örülhet a visszatérésének.
Mikor tesz jót a retcon, és mikor rombolja le a történetet?
A retcon legnagyobb erénye, hogy képes új jelentést adni régi eseményeknek. Egy korábban mellékesnek tűnő kapcsolat fontossá válhat, egy ellenség múltja érthetőbbé válhat, vagy egy régi történet lezáratlan kérdése kaphat új értelmet. Az igazán sikeres változtatás után a korábbi művet is érdemes lehet újra elővenni, mert a néző vagy az olvasó más szemmel tekint ugyanazokra a jelenetekre.
A probléma akkor kezdődik, amikor a változtatás eltünteti a korábbi döntések következményeit. Ha egy szereplő áldozata később minden magyarázat nélkül jelentéktelenné válik, a közönség könnyen elveszítheti a történetbe vetett bizalmát. Nem önmagában a múlt átírása okoz csalódást, hanem az az érzés, hogy a korábban fontosnak tartott események végül mégsem számítottak.
Egy jó retcon ezért nem pusztán meglepetést akar okozni. Figyelembe veszi, hogy a közönség már kialakított valamilyen kapcsolatot a történettel, és erre a kapcsolatra épít új jelentést. A rossz retcon ezzel szemben úgy kezeli a múltat, mintha az csak kellemetlen akadály volna a következő nagy fordulat előtt.
A retcon tehát nem Hollywood történetmesélési válságának bizonyítéka, de nem is csodaszer minden elhasználódott franchise számára. Egy több évtizedes világ képes megújulni általa, és a régi hősök váratlanul új mélységet kaphatnak. A döntő kérdés az, hogy a változtatás után a történet gazdagabbnak tűnik-e, vagy csupán azt érezzük, hogy az alkotók elvették tőlünk azt, amit korábban már elmeséltek.
