Amikor James Gunn és Peter Safran 2023-ban bemutatta a megújuló DC filmes univerzum első terveit, az egyik legkülönösebb bejelentés egy Mocsárlény-film volt. Nem Batman, nem Superman, és nem is egy újabb világmegmentő csapat kapott főszerepet, hanem egy tragikus sorsú, növényekből és mocsári iszapból álló szörnyeteg. Ráadásul a rendezői székbe James Mangoldot, a Logan – Farkas alkotóját szánták.
Azóta azonban olyan hosszú csend vette körül a produkciót, hogy joggal merült fel a kérdés: egyáltalán készül még a film? Peter Safran most megerősítette, hogy a Mocsárlény továbbra is a DC Studios tervei között szerepel, és már dolgoznak a forgatókönyvén. A legérdekesebb kérdés viszont nem az, hogy mikor kerül végre mozikba, hanem hogy milyen helye lehet egy ilyen történetnek a szuperhősfilmek világában.
A Mocsárlény él, de a DC egyelőre nem sietteti
Peter Safran az Agyagpofa premierjén beszélt a film helyzetéről. A DC Studios társvezetője a Deadline kérdésére megerősítette, hogy a projekt nem került a fiók mélyére, és jelenleg is készül a forgatókönyv.
„Dolgozunk rajta, természetesen. A forgatókönyv éppen most készül, és nagyon lelkesek vagyunk a projekt miatt” – mondta Safran, aki arra is kitért, hogy egy ilyen produkciónál a rendező elfoglaltságaihoz kell igazodni. Mangold az elmúlt években több nagyszabású filmen is dolgozott, így a Mocsárlény nem kerülhetett azonnal a figyelme középpontjába.
A bejelentés ugyanakkor még messze nem jelenti a forgatás kezdetét. Nincs hivatalos premierdátum, nem jelentették be a főszereplőt, és arról sem érkezett hír, hogy a film mikor léphet a tényleges előkészítés következő szakaszába.
Ez elsőre csalódást keltőnek tűnhet, különösen három év várakozás után. A DC szempontjából azonban talán éppen az lenne a legrosszabb döntés, ha egy előre meghirdetett bemutatási dátum miatt kezdenék sürgetni a produkciót.
James Mangold nem újabb szuperhősfilmet akar rendezni
James Mangold korábban egészen pontosan megfogalmazta, milyen Mocsárlény-filmet szeretne készíteni. Egy egyszerű, önálló gótikus horrort képzel el, amelynek középpontjában az ember és a szörnyeteg közötti határvonal áll.
A rendező elképzelése azért különösen érdekes, mert a Mocsárlény eredettörténete sokkal közelebb áll a Frankensteinhez, mint a hagyományos szuperhősfilmekhez. A legismertebb változatban Alec Holland tudós egy tragikus esemény után olyan lénnyé alakul, amely már alig emlékeztet emberi önmagára, miközben egyre szorosabb kapcsolatba kerül a természetfeletti növényvilággal.
Ebben a történetben a szörnyeteg nem egyszerűen az ellenfél, hanem maga a főhős. A horror pedig nemcsak abból fakad, hogy egy rémisztő teremtmény él a mocsár mélyén, hanem abból is, hogy egy ember elveszítheti a testét, az identitását és mindazt, ami korábban meghatározta az életét.
Mangold a Logan – Farkasban már bebizonyította, milyen jól működhet egy képregényhős, ha a látványos összecsapások mögött személyes tragédia húzódik. Wolverine utolsó nagy története nem azért lett emlékezetes, mert a korábbi X-Men-filmeknél nagyobb csatát kínált, hanem mert megmutatta az öregedő, megtört Logan emberi oldalát.
A Mocsárlény hasonló alkotói szabadságot adhat neki, csak éppen egészen más műfajban. A fájdalom, a magány és az emberi természet elvesztése itt nem kiegészítő drámai elem lenne, hanem maga a történet lényege.
A DC számára az Agyagpofa lehet a legfontosabb próba
A DC új filmes világának egyik legizgalmasabb vonása, hogy láthatóan nem akar minden történetet ugyanabba a műfaji keretbe szorítani. Az október 22-én magyar mozikba kerülő Agyagpofa például testhorrorként közelít egy olyan képregényfigurához, akit korábban sokan elsősorban Batman egyik ellenfeleként ismertek.
Ez fontos különbség a hagyományos szuperhősfilmes gondolkodáshoz képest. Egy Agyagpofa-filmnek nem feltétlenül kell Batmanről szólnia, ahogyan a Mocsárlénynek sem szükséges megmutatnia, hogy miként kapcsolódik Supermanhez vagy az Igazság Ligájához.
Mindkét karakter olyan történetet kínál, amelyben a testi átalakulás egyszerre látványos és rettenetes. Matt Hagen tragédiája egy ember elveszített arcáról és identitásáról szólhat, Alec Holland története pedig arról, mi marad belőlünk, ha még a saját testünket sem ismerjük fel.
Ha a DC valóban teret enged ezeknek a különbségeknek, akkor a képregényfilmek között végre nemcsak a szereplők és a jelmezek változhatnak, hanem maga a filmélmény is. Egy szuperhős-univerzum így nem feltétlenül az egymás után érkező csúcstalálkozóktól lesz érdekesebb, hanem attól, hogy többféle alkotói hang is helyet kaphat benne.
A Mocsárlény már egyszer bizonyította, hogy a horror jól áll neki
A karakter filmes múltja meglehetősen egyenetlen. Wes Craven 1982-ben már készített róla mozifilmet, amelyet 1989-ben folytatás követett, de egyik produkció sem vált olyan meghatározóvá, mint a DC legismertebb képregényadaptációi.
A 2019-es Mocsárlény – A sorozat viszont sokkal közelebb került ahhoz a komor, nyugtalanító világhoz, amelyet a karakter történeteiben keresünk. James Wan producerként vett részt a tízrészes produkcióban, amely a louisianai mocsarak természetfeletti titkait és egy különös fertőzés történetét állította a középpontba.
A sorozatot egyetlen évad után elkaszálták, így nem volt lehetősége igazán kibontani a történetét. Pedig a légköre, a lény megjelenése és a természetfeletti horror megközelítése megmutatta, hogy a Mocsárlény nem pusztán egy bizarr képregényfigura, hanem önálló, sötét filmes világot is elbír.
Mangold filmjének nem kellene ezt a sorozatot folytatnia vagy újraalkotnia. Sokkal érdekesebb lehetne, ha azokat az alapvető kérdéseket venné elő, amelyek miatt a figura évtizedeken át fontos maradt a DC képregényeiben: mit jelent embernek lenni, és hol húzódik a határ az emberiség és a természet között?
Lehet, hogy a Mocsárlénynek éppen az tesz jót, ha nem sietik el
A DC Studios számára egy újabb hosszan elhúzódó fejlesztés természetesen nem ideális. A rajongók joggal szeretnének konkrét dátumokat, szereposztást és végre néhány képet a készülő filmből, különösen egy olyan produkciónál, amelyet már 2023-ban bejelentettek.
A Mocsárlény azonban nem az a karakter, amelynek feltétlenül a következő nagy mozis eseménynek kell lennie. A történetéhez jobban illene egy rendezői elképzelésből építkező, saját hangulatú horror, mint egy olyan film, amely mindenáron a következő DC-produkció előkészítésével foglalkozik.
Mangold korábbi munkái alapján van ok bizakodni, de egyelőre az is sokat elárul, hogy a rendező nem akarja egyszerűen beleszuszakolni ezt a különös történetet egy zsúfolt munkarendbe. A DC pedig most még megengedheti magának, hogy megvárja, amíg a film valóban elkészülhet abban a formában, amelyet az alkotó elképzelt.
A Mocsárlény igazi lehetősége nem abban rejlik, hogy újabb hőst adjon a DC univerzumához, hanem hogy emlékeztessen valamire: egy képregényfilmnek nem kell mindig szuperhősfilmnek lennie.
Ha Mangold ezt meg tudja valósítani, akkor a hároméves várakozás végül nem a film legnagyobb problémája lesz. Hanem talán éppen az egyik oka annak, hogy érdemes volt kivárni.
