Képzeld el, hogy gyerekként meglátsz valamit a szobád sötét sarkában. Tudod, hogy ott van, tudod, hogy veszélyes, de amikor segítségért kiáltasz, a felnőttek csak megnyugtatnak: nincs ott semmi. A Something Is Killing the Children világában azonban a gyerekeknek van igazuk, a szörnyek ugyanis valóban léteznek. Csakhogy a felnőttek nem képesek meglátni őket.
James Tynion IV és Werther Dell’Edera horror-képregénye ebből a hátborzongató ötletből épített fel egy egész világot. A történet most élő szereplős filmként is elkészülhet: a Blumhouse Craig Zobelt, A Pingvin és az Easttowni rejtélyek egyik rendezőjét bízta meg az adaptáció elkészítésével. A bejelentés az októberi New York Comic Conon hangzott el.
Egy kisvárosban sorra tűnnek el a gyerekek
Archer’s Peak első pillantásra olyan amerikai kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit. A nyugalom azonban véget ér, amikor gyerekek kezdenek eltűnni, a holttesteket pedig olyan sérülésekkel találják meg, amelyeket nehéz lenne emberi támadással magyarázni.
A túlélők szörnyű lényekről beszélnek, de a felnőttek nem hisznek nekik. Amit a gyerekek látnak, az a szüleik számára láthatatlan, ezért a veszélyt sem képesek felismerni. A helyzet egyre reménytelenebbé válik, miközben a városban senki sem érti, hogyan lehetne megállítani a gyilkosságokat.
Ekkor érkezik Erica Slaughter, egy titokzatos szörnyvadász, aki pontosan tudja, mi történik a gyerekekkel. A lány egy különös szervezethez tartozik, amelynek tagjai ismerik a szörnyek világát, és saját, meglehetősen kegyetlen szabályaik szerint harcolnak ellenük.
A történet egyik legnyugtalanítóbb gondolata, hogy a gyerekek nemcsak a szörnyekkel, hanem a felnőttek hitetlenségével is kénytelenek megküzdeni. Aki nem látja a veszélyt, könnyen azt hiheti, hogy az nem is létezik.
Miért lehet Craig Zobel jó választás?
Craig Zobel neve sokaknak A Pingvin miatt lehet ismerős, de rendezőként az Easttowni rejtélyeken is dolgozott. Mindkét sorozatban fontos szerepet kapott az a fajta feszültség, amelyet nem látványos ijesztgetésekkel, hanem a szereplők közötti viszonyokkal és a környezet nyomasztó hangulatával lehet megteremteni.
Ez különösen jól illik a Something Is Killing the Children világához. Egy olyan történetben, ahol a szörnyeket nem minden szereplő látja, sokkal többet érhet egy rémült gyerekarc, mint a legdrágább számítógépes effektus.
Zobel ráadásul nem idegenkedik a horror műfajától. A 2020-as A vadászat rendezőjeként már bebizonyította, hogy a brutális erőszakot és a társadalmi szatírát is képes egyetlen filmben összehozni. Az új adaptációnál azonban várhatóan az lesz a legfontosabb feladata, hogy a képregény különös világát az eredeti történet érzelmi súlyával együtt ültesse át a vászonra.
A Blumhouse egyszerre két különböző feldolgozáson dolgozik
A Something Is Killing the Children nemcsak mozifilmként kelhet életre. A Blumhouse a film mellett felnőtteknek szóló animációs sorozatot is fejleszt, amelynek elkészítésében James Tynion IV és Werther Dell’Edera is részt vesz.
Ez érdekes lehetőség, mert a két feldolgozás egészen másként mutathatja be ugyanazt a világot. Az élő szereplős film elsősorban Erica Slaughter történetére és Archer’s Peak borzalmaira koncentrálhat, az animációs sorozatnak pedig nagyobb szabadsága lehet a képregény sajátos, rendkívül sötét látványvilágának megőrzésében.
Azt egyelőre nem jelentették be, hogy ki alakítja Erica Slaughtert, ahogyan a film bemutatódátuma sem ismert. A rendező személyének nyilvánosságra hozatala azonban fontos előrelépés egy olyan adaptációnál, amelynek alapanyagára a horrorrajongók évek óta felfigyeltek.
Az igazi rémálom az, amikor senki sem hisz neked
A horrorfilmekben gyakran az jelenti a legnagyobb veszélyt, amit nem látunk. A Something Is Killing the Children ezen csavar egyet: itt nem feltétlenül a néző számára láthatatlan a szörny, hanem azok számára, akiknek meg kellene védeniük a gyerekeket.
Ez az alaphelyzet sokkal többet kínál egy újabb szörnyvadász történetnél. A gyermekkori kiszolgáltatottságot, a felnőttekkel szembeni bizalom elvesztését és azt az érzést is megidézi, amikor valaki hiába mond igazat, senki sem veszi komolyan.
Craig Zobel filmjének ezért nem feltétlenül a szörnyek megjelenése lesz a legnagyobb próbatétele. Sokkal inkább az, hogy képes-e olyan félelmet teremteni, amelyet akkor is magunkkal viszünk, amikor a vásznon éppen semmi rémisztő nem látható.
A történet talán legfélelmetesebb kérdése ugyanis nem az, hogy léteznek-e szörnyek. Hanem az, hogy ki fog hinni nekünk, amikor végre meglátjuk őket.
