Mitől lesz egy sci-fi igazán nagy film? Nem attól, hogy hány űrhajó fér el benne, mennyire látványos a jövője, vagy hány tudományos fogalommal próbálja meggyőzni a nézőt arról, hogy komolyan kell venni.
A legjobb sci-fik valójában mindig a jelenről beszélnek. A technológia, az idegen világok vagy egy elképzelt jövő csak eszköz ahhoz, hogy az emberről, a félelmeinkről és arról kérdezzenek, merre tartunk.
Ezért ehhez a listához nem egyszerűen a leglátványosabb vagy legsikeresebb filmeket kerestük. Azt néztük, mennyire erős filmként az adott alkotás, mennyire maradt velünk, és hagyott-e valamilyen nyomot a sci-fi következő évein.
Minden válogatás szükségszerűen vitatható, de ezeknél a filmeknél a műfajra gyakorolt hatás és az önálló filmes teljesítmény egyaránt nyomós érv.
A nő
Spike Jonze 2013-as filmjének jövője ma talán még közelebbinek tűnik, mint a bemutatásakor. Theodore beleszeret egy mesterséges intelligenciába, de A nő nem arra használja ezt az alaphelyzetet, hogy robotlázadásról vagy technológiai apokalipszisről meséljen.
A film azt kérdezi, mitől válik valódivá egy kapcsolat, és szükségünk van-e egyáltalán fizikai jelenlétre ahhoz, hogy kötődni kezdjünk valakihez. Joaquin Phoenix és Scarlett Johansson különös szerelmi története éppen azért működik, mert a technológia helyett végig az emberi magány marad a középpontban.
A mesterséges intelligencia azóta sokkal hétköznapibb része lett az életünknek. Ettől A nő már nem egyszerűen különös romantikus sci-finek hat, hanem olykor meglepően pontos kérdésfelvetésnek.
Hold
Duncan Jones filmjének nincs szüksége galaxisokat átívelő konfliktusra ahhoz, hogy komoly sci-fit készítsen. Sam Rockwell egy holdbázison dolgozó férfit játszik, akinek hároméves szolgálata végén egyre nehezebb eldöntenie, pontosan mi történik körülötte.
A Hold ereje abban van, hogy nagyon kevésből épít fel egy egyre nyugtalanítóbb történetet. Identitásról, emberi értékről és arról beszél, meddig hajlandó elmenni egy vállalat, ha egy ember egyszerűen lecserélhető erőforrássá válik.
Kis költségvetése ellenére hatalmas ötletekkel dolgozik, miközben végig megőrzi személyességét. Jó példa arra, hogy egy sci-fi legfontosabb speciális effektje néha egyetlen erős gondolat.
District 9
Neill Blomkamp filmje úgy kezdődik, mintha egy dél-afrikai dokumentumfilmet néznénk egy különös menekültválságról. Csakhogy a Johannesburg mellett létrehozott nyomornegyed lakói nem egy másik országból érkeztek, hanem egy hatalmas idegen űrhajóból.
A District 9 tudományos-fantasztikus történetbe csomagolva beszél kirekesztésről, hatalmi viszonyokról és arról, milyen gyorsan fosztunk meg egy másik csoportot az emberi méltóságától. A film közben arra is ügyel, hogy működjön nyers akciófilmként, groteszk fekete komédiaként és testhorrorként.
A legjobb sci-fik egyik tulajdonsága, hogy a fantasztikus ötlet eltávolít bennünket a valós problémától, majd váratlanul visszavezet hozzá. A District 9 pontosan ezt csinálja.
Különvélemény
Steven Spielberg 2002-ben olyan jövőt épített fel, amelynek számos részlete ma már kellemetlenül ismerős. Személyre szabott reklámok, biometrikus azonosítás és mindenütt jelen lévő megfigyelés vesz körül egy olyan rendszert, amely állítólag még azelőtt képes megakadályozni a gyilkosságot, hogy az megtörténne.
Tom Cruise karakterének menekülése mögött azonban sokkal érdekesebb kérdés húzódik meg. Megbüntethető-e valaki azért, amit még nem tett meg, és létezik-e szabad akarat egy olyan világban, ahol a jövőt előre látjuk?
A Különvélemény ritka hollywoodi blockbuster, amely úgy működik nagyszabású üldözéses thrillerként, hogy közben valódi filozófiai problémát cipel magával. Több mint húsz évvel később sem a futurisztikus kütyük miatt érdekes igazán, hanem azért, mert a megfigyelés és a biztonság közötti alku azóta csak közelebb került hozzánk.
Ex Machina
Alex Garland rendezői bemutatkozása néhány emberrel és szinte egyetlen helyszínnel tesz fel hatalmas kérdéseket. Caleb feladata látszólag egyszerű: el kell döntenie, hogy az Ava nevű mesterséges intelligencia valóban rendelkezik-e tudattal.
Csakhogy az Ex Machina gyorsan megfordítja a helyzetet. Egy idő után már nem az a legfontosabb kérdés, hogy Ava képes-e emberként gondolkodni, hanem az, hogy az emberek mennyire értik saját motivációikat, vágyaikat és manipulálhatóságukat.
A film egyik legnagyobb eredménye, hogy a mesterséges intelligenciát nem technológiai csodaként kezeli, hanem hatalmi kérdésként. Ki irányít kit, ki használ fel kit, és mi történik akkor, amikor a teremtmény pontosabban érti az embert, mint az ember saját magát?
Eredet
Christopher Nolan fogta a nagyszabású rablófilm szerkezetét, majd a szereplőket nem egy bankba, hanem más emberek álmaiba küldte. Az Eredet ettől egyszerre lett látványos akciófilm és több szinten egymásba ágyazott gondolatkísérlet.
A film legnagyobb trükkje azonban nem a forgó folyosó vagy a város önmagára hajló látványa. Hanem az, hogy a végére már a nézőt is ugyanaz a bizonytalanság foglalkoztatja, mint Cobb karakterét: mennyire fontos, hogy valami objektíven valóságos legyen, ha számunkra teljesen valóságosnak érződik?
Az Eredet megmutatta, hogy egy eredeti sci-fi ötletből is lehet világméretű moziesemény. Kevés film tudott ilyen bonyolult szabályrendszert ennyire széles közönséggel elfogadtatni.
Szárnyas fejvadász 2049
Denis Villeneuve folytatásának papíron szinte lehetetlen feladata volt. Ridley Scott kultikus filmjének világába kellett visszatérnie úgy, hogy közben ne egyszerűen lemásolja annak látványát és filozófiai kérdéseit.
A Szárnyas fejvadász 2049 végül saját történetet épített az emlékezet, az identitás és az emberi különlegesség utáni vágy köré. K története azért különösen fájdalmas, mert egy olyan világban akar bizonyítékot találni saját fontosságára, ahol szinte minden emlék, érzés és identitás megkérdőjelezhető.
Roger Deakins képei és Villeneuve türelmes rendezése monumentális mozivá teszik a filmet, de a látvány mögött egy meglepően intim történet rejtőzik. Kevés nagyszabású sci-fi mert az elmúlt évtizedekben ennyire lassú és ennyire melankolikus lenni.
Dűne: Második rész
Denis Villeneuve két film alatt bebizonyította, hogy Frank Herbert világát úgy is mozivászonra lehet vinni, hogy a történet politikai, vallási és ökológiai rétegei ne vesszenek el a látvány mögött. A Dűne: Második rész pedig ott válik igazán naggyá, ahol egy hagyományos hőstörténetnek már ünnepelnie kellene Paul Atreides felemelkedését.
A film ehelyett egyre nyugtalanítóbbá teszi azt. Paul útját egyszerre látjuk felszabadításként és egy olyan mítosz születéseként, amelyet nagyon könnyű politikai és vallási fegyverré változtatni.
Ez teszi a Dűne: Második részt többé egy rendkívül látványos űroperánál. A film úgy ad hatalmas csatákat és féreglovaglást, hogy közben végig azt kérdezi, vajon mi történik, amikor egy egész nép elkezdi elhinni, hogy megérkezett a megváltója.
Az ember gyermeke
Alfonso Cuarón filmjének világa nem idegen bolygón vagy távoli évszázadban létezik. Egy közeli jövőben járunk, ahol az emberiség tizennyolc éve képtelen gyermeket nemzeni, és a társadalmak lassan elveszítik a hitüket abban, hogy egyáltalán van jövő.
Az ember gyermeke ettől a lista egyik legnyomasztóbb sci-fije, ugyanakkor a remény egyik legerősebb filmes megfogalmazása is. Egyetlen terhesség elegendő ahhoz, hogy a világban újra megjelenjen valami, amit mindenki elveszettnek hitt.
Cuarón hosszú snittjei legendássá váltak, de nem önmagukért lenyűgözők. Azért működnek, mert a nézőt belekényszerítik ebbe a széteső világba, ahol a háború, a menekültválság és az állami erőszak nem távoli háttérelem, hanem a szereplők mindennapi valósága.
Érkezés
Denis Villeneuve filmjében megérkeznek az idegenek, de nem kezdik el lerombolni a városainkat. Nem is az első kapcsolatfelvétel katonai következményei érdeklik igazán a filmet, hanem egy sokkal nehezebb probléma: hogyan értünk meg valakit, akinek még a valóságról alkotott fogalmai is teljesen mások?
Louise Banks nyelvész története ezért egyszerre első kapcsolatfelvételről szóló sci-fi és rendkívül személyes film az időről, veszteségről és döntéseinkről. Az Érkezés legnagyobb fordulata nem egyszerűen átértelmezi a korábbi jeleneteket, hanem arra kényszerít bennünket, hogy egészen másként gondoljunk arra, mit jelent ismerni a saját jövőnket.
A film közben megmutatja azt is, miért lehet a sci-fi különlegesebb szinte bármely más műfajnál. Egy idegen nyelvből indul, majd végül egy olyan emberi kérdéshez jut el, amelyhez nincs szükség sem űrhajókra, sem földönkívüliekre: vállalnánk-e egy gyönyörű életet akkor is, ha előre tudnánk, mennyi fájdalom vár benne ránk?
Az Érkezés ezért került a rangsor élére: a nyelvről és az időről alkotott sci-fi ötletből egyetemes történetet épít a veszteség vállalásáról. Kevés alkotás példázza ilyen pontosan, hogy a műfaj legnagyobb ereje nem a látványos jövőképben, hanem az emberi döntések új megvilágításában rejlik.
És akik éppen lemaradtak
Egy ilyen lista természetesen nem tud igazságot tenni a 21. század teljes sci-fi termésében. A Mad Max – A harag útja, a Napfény, a Találmány, az Expedíció, a Gravitáció, a Csillagok között vagy akár a Tenet is könnyen helyet követelhetne magának egy más szempontok szerint összeállított tízesben.
A legfontosabb sci-fik nem feltétlenül a legtávolabbi jövőt mutatják meg, hanem új szemszögből beszélnek a saját korunkról. E tíz film hatása abban mérhető, hogy a történeteik után másként nézünk a technológiára, a társadalomra és egymásra.
