Jo Nesbø Harry Hole-regényeiből nem volt egyszerű sorozatot készíteni. A norvég nyomozó évtizedek óta a skandináv krimik egyik legismertebb alakja, ráadásul az olvasóknak már rég kialakult a saját képük róla. A Netflix azonban 2026 tavaszán nekifutott a feladatnak, és kilenc epizódban küldte rá Harryt Oslo legsötétebb ügyeire.
A sorozat magyarul egyszerűen Harry Hole címen érhető el a Netflixen, magyar szinkronnal és felirattal is. Tobias Santelmann alakítja a címszereplőt, Pia Tjelta Rakel Fauke szerepében látható, Joel Kinnaman pedig Tom Waalert játssza. És éppen Kinnaman karaktere az, ami miatt azoknak is érdemes lehet elővenniük a sorozatot, akik tavasszal egyszerűen átsiklottak felette.
Tom Waaler az a rendőr, akitől inkább a rendőröknek kellene félniük
A Netflix eleve nem próbál nagy titkot csinálni Waaler természetéből: a hivatalos leírás Harry régi ellenfeleként és korrupt nyomozóként mutatja be. A sorozat valódi ereje ezért nem feltétlenül abban van, hogy „mi” Waaler, hanem abban, ahogyan Kinnaman ezt a kettősséget eljátssza.
Kívülről rendezett, magabiztos és kontrollált. Olyan ember benyomását kelti, aki pontosan tudja, hogyan működik a rendszer, hogyan kell beszélni a kollégákkal, és hogyan lehet minden helyzetben egy lépéssel a többiek előtt járni. Csakhogy éppen azért veszélyes, mert nem kívülről támadja a rendszert. Benne él.
A ScreenRant találó párhuzama szerint Waalerben van valami Dexter Morganből és Patrick Batemanből is. Dexterhez hasonlóan jól ismeri a bűnüldözés működését, ezért azt is tudja, hogyan lehet kijátszani. Batemanhez pedig az a hideg, gondosan felépített külső köti, amely mögött egy egészen más személyiség húzódik meg.
Nem arról van szó, hogy a Harry Hole egyszerűen lemásolja bármelyik karaktert. Inkább ugyanarra a kellemetlen érzésre épít: arra, amikor a néző pontosan érzi, hogy valami nincs rendben az előtte álló emberrel, miközben minden gesztusa azt üzeni, hogy tökéletesen ura a helyzetnek.
Joel Kinnamannek jól áll, ha nem lehet benne megbízni
Kinnamant sokan az Altered Carbonból, a The Killingből vagy az Öngyilkos osztagból ismerik, de Tom Waaler egészen más lehetőséget ad neki. Nincs szüksége folyamatos látványos kitörésekre. Sokszor éppen az működik, amikor alig csinál valamit.
Egy pillantás, egy túl nyugodt válasz vagy az a fajta önbizalom, amelyről tudjuk, hogy valami sokkal kellemetlenebbet takar. Ez különösen jól működik Harry Hole mellett. Santelmann nyomozója látványosan hordozza a saját démonait: problémás, megszállott, önpusztító figura. Waaler ezzel szemben első látásra sokkal összeszedettebbnek tűnik.
A kettőjük közötti ellentét ezért nem egyszerű jó zsaru–rossz zsaru felállás. Inkább két férfi néz farkasszemet egymással, akik egészen más módon lépik át újra és újra a határokat.
Jo Nesbø maga írta a sorozatot, a történet pedig a sorozatgyilkosos nyomozás mellett kifejezetten Harry és Waaler szembenállására épül. A zenét ráadásul Nick Cave és Warren Ellis szerezte, ami pontosan illik ehhez a sötét, nyugtalanító oslói világhoz.
Könnyű volt elsétálni mellette
Talán ez a Harry Hole legnagyobb problémája és egyben a legjobb ajánlója is. Nem egy olyan Netflix-sorozatról beszélünk, amely hónapokon keresztül uralta a popkulturális kommentmenzőket. Nincs mögötte akkora zaj, mint a platform legnagyobb angol nyelvű produkciói mögött.
Pedig kilenc epizód, egy lezárt szezon és Jo Nesbø egyik legismertebb karaktere várja azt, aki szeretne néhány estére eltűnni egy komor skandináv krimiben.
És miközben elvileg Harry Hole nevét írták a címre, könnyen lehet, hogy a végén Joel Kinnaman Tom Waalerjére fogunk a legtovább emlékezni.
