A francia mozis toplista első helyén nyitott Nemes Jeles László új filmje, a Moulin, amelyre az első héten 346 178 jegyet váltottak Franciaországban. Az Oscar-díjas magyar rendező történelmi drámája az október 28-i bemutató után a korábban műsorra került filmeket is megelőzte, és a Benelux-országokban is az élen debütált. A magyar közönség november 12-től láthatja az alkotást.
A francia bemutató már az első napon jelentős érdeklődést váltott ki: az elővetítésekkel együtt több mint 86 ezren ültek be rá. Az Écran Total filmes szaklap a nézői visszajelzések alapján a közönség kedvenceként ismerte el a produkciót, amelynek kritikai fogadtatása is kedvezően alakult.
A francia ellenállás egyik legdrámaibb története
A Moulin 1943-ban, a német megszállás alatt álló Franciaországban játszódik. Jean Moulin, Charles de Gaulle megbízottja az ellenállási mozgalom különböző csoportjait próbálja egyesíteni, amikor a Gestapo elfogja. A férfit Klaus Barbie, a lyoni Gestapo hírhedt vezetője hallgatja ki, aki mindenáron ki akarja szedni belőle társai nevét.
Nemes Jeles László nem hagyományos életrajzi filmet forgatott. A történet középpontjában a két férfi pszichológiai párharca áll, amelyben minden kimondott vagy elhallgatott szónak súlya van. Jean Moulint Gilles Lellouche, Klaus Barbie-t Lars Eidinger alakítja.
A francia kritikák különösen a film nyomasztó atmoszféráját, visszafogott képi világát és a két főszereplő játékát emelték ki. Több lap a rendező Oscar-díjas Saul fiához hasonlította a hanghasználatot és azt, ahogyan a kamera a szereplők kiszolgáltatottságát érzékelteti.
A francia–magyar koprodukció forgatókönyvét Olivier Demangel írta, operatőre Erdély Mátyás, vágója Politzer Péter volt. A Moulin november 12-én, az ADS Service forgalmazásában kerül a magyar mozikba.

