A Supergirl nyolc hét alatt 126,47 millió dollárt keresett a mozikban. A Bosszúállók: Doctor Doom ébredése majdnem ugyanennyinél tart, pedig még hat hét van hátra a bemutatójáig. A Forbes október 31-i beszámolója szerint a Marvel új filmjére már 125 millió dollár értékben keltek el jegyek elővételben.
A különbség mindössze 1,47 millió dollár. A Forbes november 2-án már azt valószínűsítette, hogy a Bosszúállók időközben túl is lépte ezt az összeget, de újabb konkrét számot nem közölt. A két film teljesítménye között így is meghökkentő a különbség: a DC produkciója már befejezte mozis pályafutását, a Marvelé pedig még el sem kezdődött.
A rajongók már nyáron megrohamozták a jegypénztárakat
A Bosszúállók: Doctor Doom ébredése elővételét júliusban nyitották meg, kezdetben a prémiumvetítésekre. Az első 24 órában 16,5 millió dollárért fogytak a jegyek, szeptemberre pedig az 50 milliós határt is átlépték. Utóbbi összeget már maga Hugh Johnston, a Disney pénzügyi igazgatója jelentette be.
Azóta az elővétel a Forbes által közölt összeg alapján több mint a duplájára nőtt. A rajongók lelkesedése érthető: a Russo testvérek rendezésében visszatérnek a Bosszúállók, csatlakoznak hozzájuk a Fantasztikus Négyes és az X-Men ismert szereplői, Robert Downey Jr. pedig ezúttal a történet főgonoszát, Doctor Doomot alakítja.
A decemberi premierhétvége ráadásul nemcsak a Marvelről szól majd. Ugyanekkor érkezik az amerikai mozikba a Dűne: Harmadik rész is, amely Észak-Amerikában számos IMAX-termet lefoglalt. A Disney ezért különösen nagy hangsúlyt fektet az Infinity Vision néven kínált prémiumvetítésekre.
A Bosszúállók: Doctor Doom ébredése december 17-én kerül a magyar mozikba.

