A Marvel Studios gőzerővel készíti elő a filmtörténelem egyik leginkább várt alkotását, az Avengers: Doomsday (Bosszúállók: Doctor Doom ébredése) című szuperprodukciót. A franchise ötödik, egyben a Marvel Moziverzum (MCU) harminckilencedik filmjében a Föld legnagyobb hősei a képregények legikonikusabb gonosztevőjével, Doctor Doommal néznek farkasszemet – akit ráadásul a rajongók legnagyobb megdöbbenésére Robert Downey Jr. alakít. A történet egyenesen átvezet majd a 2027-ben érkező hatodik részbe, a legendás képregényes eseményen alapuló Avengers: Secret Wars (Titkos Háború) moziba. Az első kiadott előzetes pedig máris felrobbantotta az internetet: végre hivatalosan is láthattuk Steve Rogers visszatérését az MCU-ba, amint újra találkozik Thorral. De vajon honnan bukkant fel, és mik a szándékai? Nézzük, mi mindent tudunk eddig a formálódó eposzról!
Búcsú Kangtól, üdv az Ítéletnapnak (és a kissé esetlen magyar címnek)

A projekt eredetileg a The Kang Dynasty (A Kang-dinasztia) címen futott, ám a történet és a forgatókönyv komoly átalakításai miatt a stúdió végül új irányt vett, és a filmet hivatalosan is Avengers: Doomsday, magyar fordításban Bosszúállók: Ítéletnap névre keresztelte, amiből aztán lett a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése, aminek miértjeibe talán felesleges is belemenni. Bár a Marvel egyelőre hét lakat alatt őrzi a hivatalos szinopszist, az biztos, hogy ez az alkotás jelenti majd a Multiverzum-saga végjátékának kezdetét. A cselekmény szerint a Bosszúállók, a Mennydörgők (Thunderbolts), a Fantasztikus Négyes és az X-Men tagjai kénytelenek lesznek egyesíteni az erejüket a Robert Downey Jr. által megformált Victor von Doom ellen. Szinte borítékolható, hogy számtalan multiverzumos betörésnek (inkurziónak) lehetünk majd szemtanúi, amelyek végül a folytatásban látható, különféle valóságokból összefércelt „Csatavilágot” (Battleworld) eredményezik.
A kamera mögötti nagyágyúk
A stúdió nem bízta a véletlenre a sikert, és visszahozta a fedélzetre azokat a zseniket, akik a Végtelen háború és a Végjáték gigantikus sikereiért is feleltek. A rendezői székeket ismét Joe és Anthony Russo foglalja el, a forgatókönyvet pedig állandó alkotótársuk, Stephen McFeely jegyzi. A zenei aláfestésről – akárcsak az előző négy Bosszúállók-film esetében – Alan Silvestri gondoskodik, a produceri teendőket pedig természetesen Kevin Feige látja el. A tervek szerint a forgatás jövő tavasszal, 2025 áprilisában veszi kezdetét az Egyesült Királyságban.
Soha nem látott sztárdömping

A színészgárda már most is elképesztő, hiszen huszonhét nevet erősítettek meg hivatalosan – és ez még csak a jéghegy csúcsa. A klasszikus hősök oldaláról biztosan érkezik Chris Hemsworth (Thor), Anthony Mackie (Amerika Kapitány), Danny Ramirez (Sólyom) és Paul Rudd (Hangya). Wakanda és Talokan birodalmát Letitia Wright (Shuri/Fekete Párduc), Winston Duke (M’Baku) és Tenoch Huerta Mejía (Namor) képviseli a csatában.
A Mennydörgők csapata is teljes létszámban tiszteletét teszi a vásznon. Sebastian Stan (Bucky Barnes), Hannah John-Kamen (Szellem), David Harbour (Vörös Őr), Wyatt Russell (U.S. Agent), Florence Pugh (Yelena Belova) és Lewis Pullman (Sentry) mind kulcsszerepet kapnak a közelgő apokalipszisben.
Mellettük a Fantasztikus Négyes tagjai is bekapcsolódnak az univerzum megmentésébe: Ebon Moss-Bachrach (A Lény), Joseph Quinn (Fáklya), Vanessa Kirby (Láthatatlan Nő) és Pedro Pascal (Mr. Fantastic) egyaránt felveszik a kesztyűt a Robert Downey Jr. által alakított ikonikus gonosztevő, Doctor Doom ellen.

A legnagyobb nosztalgia-bombát azonban egyértelműen az eredeti X-Men filmek legendáinak visszatérése jelenti. Patrick Stewart (X Professzor), Ian McKellen (Magneto), Alan Cumming (Árnyék), Rebecca Romijn (Mystique), James Marsden (Küklopsz) és Kelsey Grammer (Bestia) mellett ráadásul Channing Tatum is feltűnik majd Gambitként. Hozzájuk csatlakoznak még olyan közönségkedvencek, mint Simu Liu (Shang-Chi) és Tom Hiddleston (Loki).
És ha ez a névsor nem lenne elég monumentális, Robert Downey Jr. és a Marvel Studios már finoman utalt rá, hogy további meglepetés-szereplők is érkeznek. Hugh Jackman például a The View című műsorban adott meglehetősen sejtelmes választ arra a kérdésre, hogy Rozsomák tiszteletét teszi-e a filmben. A színész viccelődve úgy fogalmazott, hogy megjelenésről szó sincs, sokkal inkább „dominálni és elpusztítani” fog mindenkit. Bár rögtön hozzátette, hogy csak viccel és semmit nem mondhat, sokatmondóan megjegyezte: ha tudna is valamit, biztosan találna egy nagyon menő módot arra, hogyan titkolja el.
A nagy nap
A rajongóknak érdemes már most felvésniük a naptárba az időpontot, az Avengers: Doomsday ugyanis a jelenlegi hivatalos tervek szerint 2026. december 17-én robban be a magyar mozikba.

