Van az a pont, amikor egy horrorfilmnek már nem a szörnyetegétől, hanem a forgatókönyvétől kezdünk félni. A másik mami esetében ez meglepően hamar elérkezik, pedig Rob Savage legújabb rendezése kifejezetten ígéretesen indul. Jessica Chastain démoni hasonmása valóban nyugtalanító jelenség, egy kisgyerek képzelete pedig ideális terep ahhoz, hogy a hétköznapi családi otthon rémálommá változzon.
Csakhogy Savage olyan lelkesedéssel dobálja egymásra az ijesztéseket, a groteszk humort és a családi traumákat, mintha attól tartana, hogy egyetlen másodpercnyi csend végzetes lenne a film számára. Az eredmény egy 93 perces, időnként egészen szórakoztató horror, amelyben minden megtörténik, csak éppen a rettegés nem akar tartósan megmaradni.
A legrosszabb rémálom az, amikor anyából kettő van
Bela (Arabella Olivia Clark) számára az otthon korántsem olyan biztonságos hely, mint amilyennek lennie kellene. Édesanyja, Ursula (Jessica Chastain) munkájával elfoglalt, érzelmileg távolságtartó nő, míg apja, Russ (Jay Duplass) sokkal lazábban kezeli a szülői szerepet. A kislány életében így éppen abból van hiány, amire a legnagyobb szüksége lenne: az anyai figyelemből.
Ezt az űrt szemeli ki magának a Másik Anya, egy titokzatos lény, amely Ursula külsejét magára öltve próbál közel férkőzni Belához. A szörnyeteg azt szeretné, ha a kislány beengedné a szívébe, ami már önmagában is kellően hátborzongató kérés egy olyan valakitől, aki időnként úgy fest, mintha az emberi anatómiát egy rosszul sikerült rajzórán tanulta volna.
Az alapötletben ott bujkál Neil Gaiman Coraline és a titkos ajtó című történetének egyik legnyugtalanítóbb gondolata: mi történik, ha a gyermek éppen attól a valakitől kapja meg a vágyott szeretetet, akitől a legjobban kellene félnie? Ez a helyzet jóval többet kínál egyszerű démoni megszállásnál. A szörnyeteg ugyanis nem pusztán be akar jutni a család életébe, hanem olyan érzelmi hiányosságokat használ ki, amelyeket a szülők maguk teremtettek.
Savage ráadásul nem vesztegeti az időt a szokásos horrorfilmes hitetlenkedéssel. A fenyegetés hamar nyilvánvalóvá válik, a családnak pedig nincs lehetősége arra, hogy hosszasan vitatkozzon arról, vajon Bela csak képzelődik-e. Ez kifejezetten frissítő döntés, mert ahelyett, hogy a nézőnek kellene tíz lépéssel a szereplők előtt járnia, az egész család rögtön ugyanazzal a lehetetlen helyzettel kénytelen szembenézni. A korai lendület azonban később éppen a film legnagyobb problémájává válik.
Ha egy démon mindenre képes, miért kellene bármitől is félnünk?
Rob Savage a 2020-as Az utolsó rítus című filmjével megmutatta, mennyire pontosan érti a horror működését. A Zoomon keresztül lebonyolított szeánsz egyszerűsége nem korlátozta, hanem felerősítette a rettegést. A néző pontosan tudta, milyen térben mozognak a szereplők, és éppen ezért minden váratlan esemény súlyosabbnak érződött.
A másik mami ennek szinte a szöges ellentéte. A szörnyeteg időnként meghökkentően erős, máskor meglepően könnyen feltartóztatható, képességei pedig mintha mindig az adott jelenet pillanatnyi igényeihez alkalmazkodnának. Ha egy démon az egyik percben képtelen átjutni egy elbarikádozott ajtón, a következőben viszont egy lezárt autó belsejét is képes teljesen átalakítani, nehéz komolyan venni a menekülés szabályait.
Természetesen egy természetfeletti lénynek nem kell fizikakönyvből tanulnia. A horror legemlékezetesebb szörnyei azonban rendszerint rendelkeznek valamiféle belső következetességgel, még akkor is, ha a működésüket soha nem magyarázzák el teljesen. A nézőnek éreznie kell, miért veszélyes egy helyzet, különben az egész üldözés puszta látványossággá változik.
Savage ehelyett egyre vadabb helyszínekre vezeti a szereplőket, a különös szeánsztól egészen a gyerekjátszóház groteszk világáig. Az egyes jelenetek önmagukban gyakran kreatívak, de az egymásra épülő fenyegetés helyett inkább egy elszabadult horrorvidámpark állomásainak érződnek. Minden újabb forduló tartogat valamilyen meghökkentő látványt, de ettől a szörny még nem válik igazán félelmetessé.
Jessica Chastain remekel, a démonja pedig néha egészen mulatságos
A film legnagyobb erénye egyértelműen Jessica Chastain kettős alakítása. Ursulaként rideg, túlhajszolt és időnként kifejezetten nehezen szerethető anyát játszik, miközben a Másik Anya szerepében lehetősége nyílik minden gátlását elengedni. A két figura közötti különbség nem egyszerűen a külsőségekben rejlik: Chastain a gesztusaival és a jelenlétével is érzékelteti, hogy az egyik nő ember, a másik viszont csak annak próbál látszani.
A démoni hasonmás legjobb pillanatai éppen ebből a tökéletlen utánzásból születnek. Az eltorzuló végtagok, a természetellenes mozdulatok és a sokszor bizarrul vigyorgó arc mögött van valami kellemetlenül idegen. Különösen szórakoztató az a visszatérő vizuális motívum, amikor a lény képtelen megfelelő számú ujjat növeszteni, mintha egy mesterséges intelligencia által elrontott képből mászott volna elő.
Ezek a groteszk részletek jól mutatják, hogy Savage-nak továbbra is van érzéke a különös horrorötletekhez. A probléma az, hogy a film nem mindig tudja eldönteni, ezeknek a pillanatoknak borzongatniuk vagy megnevettetniük kellene bennünket. A Sam Raimi-féle elszabadult horrorvígjáték működhetne ebben a történetben, de ehhez következetesebb hangnemre és bátrabb öniróniára lenne szükség.
Chastain mindenesetre akkor is képes életet vinni a jelenetekbe, amikor a forgatókönyv már régen elvesztette a fonalat. Jay Duplass alakítása megfelelő ellenpontot teremt Ursula ridegségéhez, Arabella Olivia Clark pedig meggyőzően jeleníti meg a szeretetre és biztonságra vágyó Belát. Csakhogy a színészeknek rendre olyan jelenetek között kell egyensúlyozniuk, amelyek mintha három különböző horrorfilmből kerültek volna egymás mellé.
A családi dráma akkor érkezik, amikor már késő
A történet legnagyobb kihagyott lehetősége mégsem a szörnyeteg következetlenségében rejlik, hanem abban, ahogyan a film a család érzelmi konfliktusait kezeli. Az alaphelyzet ugyanis tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy a természetfeletti fenyegetés egy sokkal hétköznapibb félelemre épüljön: mi van, ha egy gyermek már nem érzi magát szeretve a saját otthonában?
A forgatókönyv azonban sokáig megelégszik Ursula távolságtartásának és Russ könnyelműségének felvázolásával. Amikor a történet utolsó harmadában hirtelen komolyabb családi traumákat és érzelmi következményeket akar kibontani, már nincs elegendő alapja ahhoz, hogy ezek igazán nagyot üssenek. A szereplők fájdalma így sokszor inkább a történet által előírt reakciónak érződik, mint a korábban látott kapcsolatok természetes következményének.
És ez az a pont, ahol a horror valóban elveszíti az erejét. Nem azért, mert a szörnyeteg már nem elég csúnya, vagy mert elfogytak volna a látványos ijesztések. Hanem azért, mert a film nem épített fel olyan emberi kapcsolatokat, amelyek elvesztésétől igazán tartanunk kellene.
A Coraline és a titkos ajtó azért működik ennyire nyugtalanító történetként, mert a Másik Anya tökéletesnek tűnő szeretete mögött ott húzódik a gyermek legmélyebb félelme. A másik mami hasonlóan erős érzelmi alaphelyzetből indul, de a folytonos menekülés és a látványos őrület közepette éppen ezt a lehetőséget hagyja kihasználatlanul.
A másik mami szörnye emlékezetesebb lehetett volna, ha néha békén hagyják
Rob Savage új filmje korántsem érdektelen. A lendülete, Chastain kettős alakítása és a groteszk vizuális megoldások miatt időnként kifejezetten szórakoztató, néhány ijesztése pedig valóban betalál. A gond nem az alkotói ötletek hiánya, hanem az, hogy a rendező szinte egyetlenegyet sem hajlandó elengedni.
A családi dráma nem kap elég levegőt, a természetfeletti horror elveszíti a saját szabályait, a fekete humor pedig gyakran a feszültség rovására érvényesül. Egy olyan történetben, amelynek középpontjában az anyai szeretet legfélelmetesebb torzképe áll, különösen fájó, hogy a film ennyire kevéssé bízik a csendesebb, pszichológiai fenyegetésben.
Jessica Chastain két anyát is eljátszik, de egyik sem képes megmenteni a filmet önmagától. A Másik Anya szinte bármilyen alakot fel tud venni, Rob Savage horrorja viszont éppen azért fullad kudarcba, mert egyetlen mellett sem képes kitartani. A szörnyetegnek végül nem kellett volna ennyi mindent megmutatnia ahhoz, hogy belopja magát a rémálmainkba. Elég lett volna, ha a film néha hagyja, hogy féljünk tőle.
Az ítélet
KözepesJessica Chastain két anyát is eljátszik, de egyik sem képes megmenteni a filmet önmagától.
Ami működik
- Jessica Chastain remek kettős alakítása
- Kreatív, groteszk vizuális megoldások
- Lendületes, időnként szórakoztató horrorjelenetek
Ami kevésbé
- Következetlenül működő természetfeletti fenyegetés
- Kidolgozatlan családi konfliktusok
- A groteszk humor gyakran kioltja a feszültséget
