Heidi Wong eddig elsősorban mások rémtörténeteivel szerzett hatalmas közönséget. Horrorfilmek jeleneteit játszotta újra, baljós történeteket mesélt, és néhány perces videókban mutatta meg, hogyan lehet egyetlen váratlan fordulattal nyugtalanítóvá tenni a legártatlanabb helyzetet is. Most azonban ő készül megteremteni azt a rémálmot, amelyet mások fognak továbbmesélni.
A Blumhouse és az Atomic Monster október 9-én, a New York-i Comic-Con Blumfest rendezvényén jelentette be, hogy megállapodást kötött a Horror Queen néven ismert alkotóval. Wong eredeti horror-rövidfilmeken dolgozhat a stúdióval, első történetének inspirációját pedig az ázsiai mitológia és a néphagyományok adják. Jason Blum már egy lehetséges egész estés feldolgozásról is beszélt, bár egyelőre maga a rövidfilmes fejlesztés a konkrét vállalás.
Heidi Wong most először a saját történetét állíthatja a középpontba
Heidi Wong a közösségi médiában horrorfilmek újrajátszásával, ajánlásával és hátborzongató történetek előadásával vált ismertté. A videóiban nem pusztán ismert jeleneteket idéz fel: sokszor a saját előadásmódja, arckifejezései és a történetek ritmusa teremti meg azt a feszültséget, amely miatt a nézők az utolsó másodpercig figyelnek. A hatalmas követőtábor azonban csak az egyik része annak, ami felkelthette a Blumhouse érdeklődését.
Wong költőként és képzőművészként is alkot. Pekingben, Hongkongban és New Yorkban nőtt fel, már fiatalon verseket és digitális műveket osztott meg az interneten, írásaiban pedig gyakran kapcsolódnak össze az intim emberi érzések a halál és a testi változás nyugtalanító képeivel. A Turning to Wallpaper című verseskötete is azt mutatja, hogy számára a sötét hangulat nem kizárólag a horrorfilmekből ismert ijesztések eszköze.
Éppen ezért érdekes, hogy az első filmes fejlesztésében a saját kulturális emlékeiből szeretne építkezni. A Blumfest színpadán elmondta, hogy az ázsiai mitológia és folklór közel áll hozzá, mert gyermekkorának meghatározó része volt. A stúdió támogatásával most olyan történetet alkothat, amelynek nem csupán az előadója, hanem az eredeti ötlet gazdája is.
A rövidfilm műfaja ugyanakkor másfajta történetmesélést kíván, mint egy közösségi médiás videó. Nem elegendő egy jól eltalált ijesztés vagy meglepő befejezés: a képeknek, a szereplőknek és a hangulatnak együtt kell működniük ahhoz, hogy néhány perc alatt önálló világ szülessen. Wong számára éppen ez lehet az első igazán izgalmas filmes kihívás.
A pillangók és az ázsiai néphagyományok lehetnek az új horror kulcsai
A bejelentéskor Wong keveset árult el a történetről, egy különös részletre azonban felhívta a figyelmet. A színpadon viselt, pillangómintás ruháját és a közösségi felületein korábban elrejtett utalásokat összekapcsolta a készülő projekt hangulatával. A motívum jelentését nem magyarázta el, így egyelőre nem tudni, pontosan milyen szerepet kap a filmben.
A pillangó egy horrorban különösen izgalmas kép lehet. A törékenység és az átalakulás egyszerre kapcsolódhat hozzá, miközben valami szépségesnek tűnő dologból könnyen nyugtalanító jelenség válhat. Wong azonban nem nevezett meg konkrét legendát vagy mitológiai alakot, ezért korai volna bármelyik néphagyomány ismert történetét a készülő film cselekményeként kezelni.
Az ázsiai horrornak ráadásul nincs egyetlen, mindenhol azonos mitológiája. A japán kísértettörténetek, a kínai szellemhagyományok és más térségek népi hiedelmei eltérő történelmi és kulturális környezetben alakultak ki. Wong személyes élményei azért lehetnek különösen fontosak, mert a választott inspirációt nem pusztán látványos, egzotikus háttérként használhatja, hanem olyan történet forrásaként, amelyhez valódi kötődése van.
A horror legemlékezetesebb alkotásai gyakran abból születnek, amikor egy régi félelem új filmes formát kap. A kör és a Harag nemzetközi sikere is megmutatta, milyen erősen működhetnek az átokhoz, az emlékezethez és a természetfeletti jelenléthez kapcsolódó történetek. Wong munkájának lehetősége éppen abban rejlik, hogy ne egy már ismert horrorfilmet másoljon, hanem a saját élményeiből és alkotói eszközeiből találjon új képeket a félelemhez.
Jason Blum már a rövidfilm után is továbbgondolná a történetet
A Blumhouse és az Atomic Monster megállapodása egyelőre eredeti horror-rövidfilmek fejlesztésére vonatkozik. Jason Blum a Blumfest színpadán ugyanakkor arról is beszélt, hogy szívesen továbbfejlesztenék az első elképzelést, és reményeik szerint később egész estés film születhetne belőle. Ez fontos különbség: Wong nem kapott automatikusan mozifilmes megrendelést, de a stúdió már a fejlesztés kezdetén lát lehetőséget a történet bővítésében.
A megközelítés jól illeszkedik a Blumhouse működéséhez. A stúdió számos alkalommal bizonyította, hogy egy világos, eredeti horrorötletnek nincs feltétlenül szüksége hatalmas költségvetésre. A Parajelenségek és az Insidious sikere is arra épült, hogy a közönség akkor is félhet, ha a fenyegetésből egyszerre csak keveset lát.
Az Atomic Monsterrel közös vállalkozás James Wan filmes tapasztalatát is hozzáteszi ehhez. Wan a Fűrész, az Insidious és a Démonok között révén több különböző horrorvilág megszületésében játszott meghatározó szerepet. A két vállalat számára egy új alkotó felfedezése nem egyszerűen egy rövidfilm elkészítését jelentheti, hanem akár egy hosszabb távon építhető történetvilág kezdetét.
Wong esetében azonban a legfontosabb kérdés egyelőre nem az, lehet-e a történetből franchise. Sokkal érdekesebb, hogy sikerül-e olyan önálló filmet készítenie, amely a már meglévő követőinek is újat mutat, és azok számára is működik, akik korábban soha nem látták egyetlen videóját sem.
Az internet már nemcsak közönséget, hanem horroralkotókat is ad Hollywoodnak
A Blumhouse az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet fordított azokra a filmesekre, akik a hagyományos stúdiórendszeren kívül váltak ismertté. Kane Parsons a Backrooms internetes videóival bizonyította, milyen erős világot lehet teremteni üres folyosókból és lehetetlen építészeti terekből. Curry Barker pedig saját rövidfilmjeivel és horroralkotásaival épített fel olyan közönséget, amely már a mozis munkáit is figyelemmel kíséri.
Jason Blum a Wonggal kötött megállapodás bemutatásakor kifejezetten az ilyen új alkotói hangok jelentőségéről beszélt. Szerinte az eredeti nézőpontok és a korábban nem látott ötletek ma különösen sokat érnek a horrorban. A stúdió tehát nem csupán a követőtábor nagyságát figyeli, hanem azt is, hogy egy alkotó képes-e valami felismerhetően sajátot hozzátenni a műfajhoz.
Heidi Wong útja annyiban különbözik Parsonsétól vagy Barkerétől, hogy ő elsősorban nem saját rendezésű rövidfilmekkel vált ismertté. Az előadás, az írás, a költészet és a képzőművészet felől érkezik, ezért a mozgóképes történetmesélésben eddig kevesebbet mutatott meg magából. A Blumhouse most éppen arra ad lehetőséget, hogy ezeket az eszközöket egyetlen filmes világban kapcsolja össze.
A horror szempontjából ez sokkal izgalmasabb fejlemény egy újabb népszerű internetes szereplő szerződtetésénél. Wong már bizonyította, hogy tudja, mitől maradnak ott az emberek egy hátborzongató történet végéig. Most az derülhet ki, képes-e úgy megteremteni a saját rémálmát, hogy a nézők akkor is emlékezzenek rá, amikor már rég véget ért a film.
