Ha valaki kimondja Mary Poppins nevét, jó eséllyel Julie Andrews jut eszünkbe, amint esernyővel érkezik a széllel, Dick Van Dyke oldalán táncol, és néhány dal alatt rendet rak a Banks család életében. A Disney 1964-es filmje annyira meghatározó lett, hogy Mary Poppins filmes arca gyakorlatilag levált P. L. Travers eredeti könyveinek főhőséről.
A most fejlesztés alatt álló élőszereplős sorozat éppen ezen akar változtatni. Tom Winchester producer a Travers-hagyaték kezelőitől opciózta a jogokat, a terv pedig nem az 1964-es film újabb feldolgozása, hanem mind a nyolc Mary Poppins-könyv világának televíziós felfedezése.
Elsőre talán apró különbségnek tűnhet, hogy a sorozat a könyvekből és nem közvetlenül a Disney-film világából indul ki. Valójában viszont két meglepően eltérő Mary Poppinsról beszélünk, és éppen ebből születhet az új adaptáció legérdekesebb része.
A könyvek Mary Poppinsa közel sem olyan kedves, mint Julie Andrews
Travers nevelője fegyelmezett, hiú és gyakran kifejezetten csípős. Imádja nézegetni magát a tükrökben és kirakatokban, tökéletesen biztos a saját igazában, a Banks gyerekektől pedig feltétlen engedelmességet vár.
A legfurcsább tulajdonsága mégsem ez, hanem az, ahogyan saját természetfeletti kalandjaihoz viszonyul. Mary rendszeresen letagadja a gyerekek előtt azokat a mágikus eseményeket, amelyeket néhány órával korábban együtt éltek át, és úgy tesz, mintha Jane és Michael beszélne ostobaságokat.
Ez egészen más dinamika, mint a Disney-film gondoskodóbb Maryje. Julie Andrews karaktere is szigorú és önérzetes, de a film egyértelműen melegebb, szerethetőbb figurává alakította, aki lassan a Banks család megmentőjévé válik.
Travers Mary Poppinsa ennél jóval titokzatosabb. Nem feltétlenül azért van ott, hogy mindenkit boldoggá tegyen, és még azt sem tudjuk biztosan, pontosan mi ő vagy honnan származik.
A könyvek világa néha inkább különös álom, mint klasszikus családi fantasy
Az eredeti történetek mágiája sem mindig olyan barátságos, mint a Disney-filmeké. Travers világa gyakran meseszerű, de ugyanolyan könnyen válhat bizarrá, nyugtalanítóvá vagy egyszerűen megmagyarázhatatlanná.
Az első könyv egyik legismertebb történetében Jane és Michael éjszaka egy állatkertben köt ki, ahol az embereket zárják ketrecekbe, az állatok pedig szabadon járnak. A történet különös királyfigurája egy hatalmas kígyó, amely ráadásul Mary Poppins rokona, és születésnapi ajándékként a saját levedlett bőrét adja neki.
Más történetekben csecsemők értik a madarak, a napfény és a szél nyelvét, árnyékok kelnek önálló életre, porcelánfigurák mozdulnak meg, és a szereplők olyan világokba lépnek át, amelyek szabályait senki sem magyarázza el teljesen. Travers mágiája nem azért furcsa, mert mindenáron ijesztő akar lenni, hanem mert nem érzi kötelességének, hogy racionálisan megfejtse önmagát.
Ez a bizonytalanság az egyik legfontosabb különbség a könyvek és a Disney-féle Mary Poppins között. A filmek mágiája többnyire látványos csoda, Traversnél viszont sokszor az a legérdekesebb, hogy a gyerekek sem lehetnek teljesen biztosak abban, mit éltek át.
A Disney nem egyszerűen kihagyott történeteket – új főtémát adott Mary Poppinsnak
Az 1964-es film természetesen nem rossz adaptáció attól, hogy ennyire eltér az alapanyagtól. Éppen ellenkezőleg: Walt Disney és alkotótársai nagyon tudatosan építettek koherens mozifilmet egy olyan könyvből, amely sokkal inkább különálló fantasztikus epizódok sorozataként működik.
A film egyik legfontosabb változtatása például George Banks története. A Disney-változat valójában legalább annyira szól a munkába és társadalmi elvárásokba beleragadt apáról, mint a gyerekeiről, Mary Poppins pedig közvetve az egész család működését megváltoztatja.
Travers könyveiben ez jóval kevésbé központi ív. Mary érkezik, különös dolgok történnek körülötte, majd amikor eljön az ideje, továbbáll, sokszor anélkül, hogy a gyerekek igazán megértenék, mit éltek át.
Ez mozifilmben könnyen széteső szerkezetnek hathatna, sorozatformátumban viszont éppen előnnyé válhat. Egy-egy különös könyvbeli kaland önálló epizódot kaphat anélkül, hogy minden történetet egyetlen nagy cselekménybe kellene belegyömöszölni.
A nyolc könyv miatt a sorozatformátum természetesebb lehet, mint egy újabb film
Travers 1934 és 1988 között nyolc Mary Poppins-kötetet írt. Nem mindegyik épül klasszikus értelemben folyamatos történetre, és Mary távozása vagy visszatérése sem minden kötetben ugyanúgy működik.
Televízióban ez meglepően jól használható alapanyag. Egy sorozatnak nem kell minden furcsa kalandot egyetlen nagy cselekménybe beleszuszakolnia, így külön epizódot kaphatnának azok a történetek is, amelyek egy kétórás mozifilmben valószínűleg azonnal kiesnének.
A hosszabb formátum Mary környezetének kibontására is lehetőséget adna. Travers könyveiben jóval több különös rokon, ismerős és természetfeletti figura jelenik meg, mint amennyit a filmes változatok valaha is megmutattak.
A projekt ezért akkor lehet igazán érdekes, ha nem egyszerűen új szereplőkkel játssza újra az ismerős jeleneteket. A könyvekben eleve ott van egy sokkal nagyobb Mary Poppins-világ, amelyből a mozi eddig csak töredékeket használt fel.
Travers maga sem érezte úgy, hogy Disney ugyanazt a Maryt vitte vászonra
P. L. Travers és Walt Disney konfliktusa mára szinte ugyanúgy része a Mary Poppins történetének, mint maga a nevelő. Az írónő hosszú ideig vonakodott eladni a filmes jogokat, majd az adaptáció készítése során számos döntéssel nem értett egyet.
Különösen zavarta, hogy a film szerinte túlságosan megszelídítette és édessé tette az általa megalkotott figurát. Travers számára Mary Poppins humora részben abból fakadt, hogy a nő rendkívül hiú, miközben a legőrültebb helyzetekben is halálosan komolyan viselkedik.
A Disney-film ezzel szemben Julie Andrews eleganciájára, melegségére és zenei karizmájára épített. Ez a változat világhírű lett, miközben Travers karakterének keményebb szélei fokozatosan háttérbe szorultak.
A készülő sorozat egyik legizgalmasabb lehetősége ezért nem az, hogy valamiféle „sötét Mary Poppinst” készítsen. Sokkal érdekesebb lenne egyszerűen megmutatni azt a Maryt, akit Travers eredetileg megírt.
A „sötétebb reboot” lenne a legegyszerűbb – és valószínűleg a legrosszabb irány
A mostani bejelentés után könnyű lenne úgy eladni a projektet, mint a Mary Poppins komor, felnőttes újragondolását. A könyvek valóban furcsábbak és néha nyugtalanítóbbak a Disney-filmhez képest, de ettől még nem horror történetek.
Travers világa egyszerre vicces, szeszélyes, meseszerű és időnként ijesztő. A különlegességét éppen az adja, hogy ezek között nem húz éles határvonalat, és ugyanaz a jelenet lehet gyerek számára csodálatos, felnőttként pedig meglepően különös.
Ha a sorozat kizárólag arra építene, hogy „Mary Poppins, csak most sötétebb”, ugyanúgy leegyszerűsítené a könyveket, ahogyan Travers szerint a Disney-film tette, csak éppen az ellenkező irányba. A jobb megközelítés az lenne, ha Mary továbbra is vicces, elegáns és varázslatos maradna, miközben soha nem lennénk teljesen biztosak abban, honnan jött és miért engedelmeskedik neki szinte minden természetfeletti lény.
A Disney egyelőre nem is biztos, hogy része lesz az új változatnak
A projekt fejlesztését Tom Winchester vezeti a Pure Fiction Televisionnél, miután közvetlenül a P. L. Travers-hagyaték kezelőitől szerezte meg az adaptációs opciót. Ez azért fontos, mert a sorozat nem a Disney 1964-es filmjének tévés feldolgozásaként készül, hanem külön a könyvek alapján.
A Disneyvel folynak korai egyeztetések, de jelenleg nincs megállapodás. A stúdió történelmi kapcsolata miatt még bekerülhet a projektbe, egyelőre azonban nem jelentették be producerként, forgalmazóként vagy streamingpartnerként.
Ugyanígy nincs még kijelölt showrunner, szereplőgárda vagy csatorna sem. A Mary Poppins-sorozat tehát még fejlesztési fázisban jár, és nem kapott hivatalos sorozatberendelést, ezért korai lenne úgy kezelni, mintha a gyártás már biztosan elindulna.
A legnehezebb feladat nem az lesz, hogy ki játssza Mary Poppinst
Előbb-utóbb természetesen mindenki arra lesz kíváncsi, ki követheti Julie Andrewst és Emily Bluntot. A szereplőválasztás hatalmas figyelmet kap majd, de a projekt valódi nehézsége ennél mélyebb.
A sorozatnak rá kell vennie a közönséget arra, hogy hatvan év után ne automatikusan a Disney Mary Poppinsát keresse minden jelenetben. Egy szigorúbb, hiúbb és kevésbé érzelmes Mary eleinte akár idegennek is tűnhet azoknak, akik kizárólag a filmeken keresztül ismerik a karaktert.
Pedig éppen fordítva történne: ez a változat kerülhetne közelebb ahhoz a nőhöz, akit Travers már 1934-ben megteremtett. Az új Mary Poppins-sorozat így nem azért lehet érdekes, mert ismét elővesz egy világhírű címet, hanem mert megmutathatja, milyen különös figura rejtőzött mindvégig a filmes ikon mögött.
