A régi gárda visszatért. A régi ötletek sajnos nem
A Sikoly 7 felett már azelőtt gyülekeztek a dögevő keselyűk, hogy egyáltalán leforgatták volna az első képkockát: a Melissa Barrera kirúgása körüli stúdióbotrány, a rendezőváltás és a toxikus internetes sárdobálás után a Spyglass pánikszerűen rántotta össze a régi gárdát. Bár papíron jól hangzik a dicsőséges, nosztalgiába csomagolt visszatérés, a végeredményt látva fájdalmasan egyértelművé válik: a sorozat harminc év után először, de annál nagyobbat hasalva legyártott egy nézhetetlenül rossz epizódot.
Neve Campbell persze menti a menthetőt, és rutinosan cipeli a hátán a produkciót. Miután a hatodik rész out of character mészárlásából egy megalázó fizetési vita miatt – teljesen jogosan – kimaradt, most ismét magára öltötte a slasher-történelem legkeményebb túlélőjének, Sidney Prescottnak a páncélját. A probléma csak az, hogy az alibiből köré húzott film méltatlan a franchise királynőjéhez.
Kevin Williamson ismeri a szabályokat – és ezúttal túl szorosan követi őket
A rendezői székbe az a Kevin Williamson huppant, aki 1994-ben egy hosszú hétvége alatt megírta az eredeti Sikoly zseniális, műfajteremtő forgatókönyvét. Ám ami harminc éve pimasz, friss és metahumorral átitatott volt, az mára egy izzadságszagú, kreatív csődtömeggé silányult. A hetedik felvonás elegánsan, ám annál gyávább módon a szőnyeg alá söpri az előző két rész cselekményét – a Barrera és Jenna Ortega által játszott Carpenter-nővéreket még csak meg sem említik –, de az „eltakarítással” együtt a sorozat védjegyévé vált intelligens iróniát és vizuális zsenialitást is lehúzták a vécén.
A történet szerint a negyedik rész óta eltelt tizenöt évben Sidney köszöni szépen, éli a kertvárosi anyukák békés életét. Feleségül ment Markhoz – akit a sorozatba most beugró Joel McHale alakít, és akit a hardcore rajongók egyértelműen a harmadik rész nyomozójaként, Mark Kincaidként azonosíthatnak –, és nevelgeti lázadó, tizenhét éves tinilányát. A lány (Isabel May) micsoda morbid, mégis zseniális tisztelgésként az első részben garázsajtó alá szorult barátnő után a Tatum nevet kapta. Sid nyugalmát persze ismét megzavarja a telefoncsörgés.
Ghostface halad a korral: FaceTime-on jelentkezik, és deepfake segítségével egy rég halott ismerős arcát ölti magára a képernyőn. Bár ez a csavar papíron zseniálisan frissíthetné a formulát, a kivitelezés kimerül annyiban, hogy Campbell fáradtan rohangál az egymással teljesen felcserélhető, unalmas amerikai házak díszletei között.
Ghostface már megint ugyanazokon a folyosókon kerget bennünket
A Sikoly mindig is a saját kliséiből űzött gúnyt, de a néhai Wes Craven kezei alatt ezt stílusosan, elegánsan és profin tette. Még a Radio Silence duója (Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett) is képes volt friss vért pumpálni a szériába a New York-i, sörétes puskával hadonászó Ghostface-szel. Williamson viszont utoljára harminc éve rendezett filmet (Bosszúból jeles), és ez meg is látszik: a Sikoly 7 látványvilága olyan fakó, feszültségmentes és élettelen, mint egy tucatnyi futószalagon gyártott, felejthető streaming-thriller.
A visszatérő Courteney Cox (Gale Weathers) rutinosan darálja le a monológjait, miközben fél szemmel már a gázsiját számolja, és a korábbi részek túlélői, Jasmin Savoy Brown (Mindy) és Mason Gooding (Chad) is csak egy glorifikált cameót kapnak.
Az új generáció még a maszk mögött is felejthető
A fókusz így az új tinigárdán van, akik bántóan érdektelenek. Mckenna Grace (aki a Szellemirtók és az Öt éjjel Freddy pizzázójában után láthatóan sportot űz a franchise-ok kipipálásából) ugyan kap egy kifejezetten erős, az olasz giallo-filmeket (Dario Argento munkásságát) idéző színháztermes jelenetet, de a többiek a képernyőn töltött idejük ellenére is teljesen felejthetők.
A hatodik részben behozott „Core Four” (Négy Mag) után ezt a bandát legfeljebb „Core Snore”-nak, azaz Dögunalmas Magnak csúfolhatnánk. Bár elhangzik néhány mondat arról, hogy Tatum átveszi az anyjától a „Final Girl” (Végső Lány) stafétáját, ebből a vásznon semmi sem igazolódik be.
Sidney Prescott többet érdemelt volna
Bár Neve Campbell visszatérése és acélos kiállása miatt a legelvakultabb rajongóknak kötelező darab a mozikba kerülő film, mire a harmadik felvonás végén az utolsó maszk is lehullik, egyértelművé válik a szomorú igazság. Sidney Prescott története évtizedekkel ezelőtt, tökéletesen lezárult. Ha a készítőknek tényleg az a mottója, hogy „ez a franchise egyenlő Sidney-vel”, akkor talán itt lenne az ideje végleg békén hagyni szegény nőt, és elásni azt az átkozott kést. (Spoiler: nem fogják, hiszen már most a nyolcadik filmről beszélnek.)
Az ítélet
GyengeSidney Prescott többet érdemelt volna. Neve Campbell visszatérése sem tudja megmenteni a filmet a fantáziátlan történettől és az önismétléstől.
Ami működik
- Neve Campbell erős jelenléte
- A deepfake-technológia ígéretes alapötlete
- Mckenna Grace emlékezetes színháztermes jelenete
Ami kevésbé
- Fantáziátlan, önismétlő forgatókönyv
- Fakó, feszültségmentes rendezés
- Érdektelen új szereplők és kihasználatlan visszatérők
