Ha megrögzött G.I. Joe-rajongó vagy, kapaszkodj meg, mert a Paramount stúdió háza tájáról egyszerre érkeztek zseniális, borzasztó, és egészen szürreális hírek. A jó hír az, hogy a stúdió mindenáron vissza akarja hozni a legendás elit kommandósokat a gyöngyvászonra. A rossz hír viszont az, hogy a koncepció finoman szólva is skizofrén: jelenleg két teljesen különálló forgatókönyv készül a projekthez. Míg az egyiket a hollywoodi komédiák zseniális fenegyereke, Danny McBride hegeszti, a másikat a szexuális zaklatási botrányaiba belebukott Max Landis kapta meg. A legbizarrabb csavar pedig az, hogy a stúdió a végén ezt a két, teljesen független víziót akarja egyetlen filmbe összegyúrni.
A The Hollywood Reporter bennfentes újságírója, Borys Kit hozta le a hírt, miszerint a Paramount fejesei Max Landist kérték fel egy új G.I. Joe-történet vázlatának (treatment) kidolgozására, miközben ezzel egy időben Danny McBride is javában körmöli a saját verzióját. A stúdió mesterterve állítólag az, hogy a két különálló szkriptet a végén egyetlen, gigantikus forgatókönyvvé dolgozzák össze. Mondani sem kell, ez a fajta „kreatív Frankenstein-módszer” a hollywoodi stúdiórendszerben szinte mindig egy koherens, élvezhetetlen katyvaszt eredményez, de úgy tűnik, a Paramountnál meggyőződésük, hogy náluk van a bölcsek köve.
A történet leggyomorkavaróbb része azonban nem is a kreatív döntés, hanem a személyzeti politika. Max Landis – a legendás rendező, John Landis fia, és a zseniális Az erő krónikája (Chronicle) egykori írója – neve 2019 óta egyet jelent a hollywoodi toxicitással. Ekkor hozta le ugyanis a The Daily Beast azt a kimerítő, tényfeltáró riportot, amelyben nyolc nő vádolta meg őt rendkívül hitelesen érzelmi, fizikai és szexuális bántalmazással. Bár Landis hivatalosan sosem állt bíróság elé, és a legsúlyosabb vádakat rendre tagadta, azt maga is elismerte, hogy „súlyos hibákat” vétett, és „mérgező jelenlét” volt mások életében. Ezt követően jogosan került teljesen feketelistára az iparágban. Éppen ezért hat egészen abszurdnak, hogy a számtalan tehetséges, feddhetetlen író közül a Paramount pont egy ilyen figurának ad lehetőséget arra, hogy a Cobra parancsnokság és a hős katonák összecsapásáról írjon.
Az egyetlen reménysugár a történetben Danny McBride jelenléte. Az olyan zseniálisan elborult, polgárpukkasztó HBO-sorozatok, mint az Egyszer fent,… inkább lent (Eastbound & Down) vagy Az erényes Gemstone-ék (The Righteous Gemstones) atyja pontosan tudja, hogyan kell túltolt, karikaturisztikus, de mégis imádnivaló és nyers karaktereket írni. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy McBride G.I. Joe víziója önmagában egy aranybánya lenne – már csak az a kérdés, mennyi marad belőle, mire a stúdió eszement módon összeturmixolja Landis ötleteivel.
A G.I. Joe mozis átka: Hogyan lőtte lábon magát háromszor is a Paramount
A Paramount és a Hasbro a kétezres évek végén irigykedve nézte, ahogy Michael Bay dollármilliárdokat kaszál a Transformers felrobbanó robotjaival, és úgy döntöttek: nekik is kell egy saját, népszerű játékfigurákból összegyúrt moziuniverzum. A G.I. Joe franchise azonban a mozivásznon sosem lett a stúdió bejáratott aranybányája, sokkal inkább egy élő állatorvosi ló, amelyen a hollywoodi stúdiórendszer összes kreatív és pénzügyi melléfogását kiválóan lehet demonstrálni.
A lejtmenet a 2009-es G.I. Joe: A Kobra árnyéka (The Rise of Cobra) című förmedvénnyel kezdődött. Stephen Sommers rendező egy gigantikus, 175 millió dolláros költségvetésből forgatott egy olyan filmet, aminek a CGI-effektjei – gondoljunk csak a hírhedt, fizika törvényeit megcsúfoló, süllyedő jéghegyekre – már a bemutató napján is fájdalmasan elavultnak számítottak. A kritikusok azonnal ízekre szedték a produkciót, és bár a kasszáknál világszerte összekapart 302 millió dollárt, ez a brutális marketingköltségek mellett édeskevés volt a sikerhez. A főszereplő Channing Tatum később egy interjúban nyíltan be is vallotta, hogy tiszta szívből gyűlölte a filmet, és csak egy régi stúdiószerződés apróbetűs része miatt kényszerítették bele Duke szerepébe.
Négy évvel később a stúdió megpróbálta a lehetetlent, és a 2013-as G.I. Joe: Megtorlás (Retaliation) képében ránk szabadítottak egy amolyan félig-meddig rebootot. A készítők legzseniálisabbnak hitt húzása az volt, hogy a film elején gyorsan kinyírták a vonakodó Tatumot, és bedobták a hollywoodi „franchise-viagraként” funkcionáló Dwayne „The Rock” Johnsont, megspékelve a teljesen unottan, láthatóan csak a csekkért haknizó Bruce Willisszel. Bár a költségvetést okosan visszavágták 130 millióra, a film pedig behúzott 375 milliót, a kritikai fogadtatás még az első részénél is siralmasabb lett. Egy agyatlan, bár kétségtelenül látványosabb akcióorgiát kaptunk, ami egyetlen percre sem tudta komolyan vetetni magát, és a lelkesedés is hamar kifulladt.
Az igazi, megsemmisítő kegyelemdöfést azonban a 2021-es Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek (Snake Eyes: G.I. Joe Origins) vitte be a szériának. A Paramount fejesei úgy gondolták, remek ötlet egy eredettörténetet szentelni a franchise egyértelműen legmenőbb figurájának, a néma, maszkos nindzsának. A probléma csupán annyi volt, hogy a főszerepre szerződtetett Henry Golding kedvéért a karakterről szinte azonnal lekerült a maszk, és be nem állt a szája – ezzel gyakorlatilag megölve és arculcsapva mindent, ami Kígyószemet eredetileg vonzóvá és titokzatossá tette. A végeredmény egy katasztrofális, unalmas és identitászavaros akciófilm lett, amely a közel 100 milliós gyártási költségére mindössze nevetséges 40 millió dollárt tudott visszahozni világszerte. Ez nem egyszerű bukás volt, hanem egy igazi mozis atombomba, ami évekre eltemette a franchise-t.
Ezek után talán már nem is annyira meglepő, hogy a Paramount most kétségbeesésében két teljesen különálló, ráadásul morálisan is megkérdőjelezhető írók által összetákolt forgatókönyvet akar egyetlen filmmé összegyúrni. Ha a franchise múltbeli teljesítményéből és a stúdió eddigi döntéseiből indulunk ki, az újabb katasztrófa szinte borítékolható.
