A Scooby-Doo után Matthew Lillard biztos volt benne, hogy élete végre új irányt vesz. A 2002-es film világsikere után úgy érezte, Hollywood legkeresettebb színészei között lesz a helye, a folytatás azonban egészen más korszak kezdetét jelentette számára. Néhány évvel később már nem az új főszerepeit válogatta, hanem a feleségével azon dolgozott, hogy egyáltalán fenntarthatóvá tegyék a család életét.
A színész a Variety Know Their Lines című videósorozatában idézte fel ezt az időszakot. Elmondta, hogy hosszú ideig magát a Scooby-Doo-t hibáztatta karrierje megtorpanásáért, holott később éppen a filmekhez fűződő ellentmondásos viszonya segített másképp tekinteni önmagára és a munkájára.
Bozont szerepe után hollywoodi főszerepekre számított
Matthew Lillard már a Scooby-Doo előtt is ismert színész volt. A Sikoly Stu Machereként vagy a Hacker szereplőjeként különösen jól működött azokban a figurákban, akikből egyszerre áradt kiszámíthatatlan energia és valamiféle különös sebezhetőség. Bozont szerepe viszont egészen más nagyságrendű lehetőséget kínált neki.
A 2002-es élő szereplős Scooby-Doo világszerte mintegy 275 millió dollárt termelt. Lillard úgy érezte, egy ilyen siker után már csak idő kérdése, hogy a nagy stúdiók újabb és újabb főszerepekkel keressék meg. Abban bízott, hogy a szerethető, gyáva és állandóan éhes Bozont egy sokkal nagyobb hollywoodi karrier első állomása lesz.
A színész a friss interjúban arról is beszélt, mekkora nyomást jelentett számára a rajzfilmekből ismert karakter életre keltése. Bozontot már generációk szerették, ezért nem egyszerűen egy új szerepet kellett eljátszania, hanem egy jól ismert figurának kellett hiteles élő szereplős változatot adnia. Ebben sikerrel járt, ám a szerep fogadtatása és a saját karrierjéről alkotott elképzelése között idővel egyre nagyobb lett a különbség.
A Scooby-Doo 2 után elmaradtak a nagy szerepek
A 2004-es Scooby-Doo 2: Szörnyek póráz nélkül az első filmnél jóval kisebb bevételt ért el. Lillard számára azonban nem pusztán a jegyeladások jelentettek csalódást, hanem az is, ami a bemutató után történt. Ahelyett, hogy a következő évtized meghatározó mozisztárjává vált volna, egyre kevesebb komoly lehetőséget kapott.
A Variety interjújában felidézte, hogy egy idő után már attól tartott, végleg eltűnik a kilencvenes évek ismert színészei közül. Hosszú ideig a franchise-t okolta azért, hogy nem úgy alakult a pályafutása, ahogyan korábban elképzelte. Közben viszont egyre világosabbá vált számára, hogy a színészi sikert és a hollywoodi sztárságot nem feltétlenül lehet ugyanazzal a mércével mérni.
A szerep különös csapdává vált az életében. A közönség továbbra is szerette Bozontként, a nagy stúdiófilmek főszerepei viszont nem érkeztek meg. Hollywood nem feltétlenül tudta olyan skatulyába helyezni Lillardot, amelybe a korszak hagyományos férfi főszereplői könnyedén belefértek.
„Eladtuk a házunkat és az autóinkat”
A karrier megtorpanásának a család mindennapjaiban is súlyos következményei lettek. Lillard és a felesége végül eladták a házukat és az autóikat, hogy sokkal kisebb kiadások mellett folytathassák az életüket. A felesége visszament dolgozni, a színésznek pedig újra kellett gondolnia, milyen anyagi biztonságra építheti a család jövőjét.
A történet egyik legmeglepőbb részlete, hogy éppen a Scooby-Doo 2-ért kapott fizetése segített túlélni ezt az időszakot. Lillard hosszú ideig neheztelt a filmekre, de soha nem bánta meg, hogy elvállalta őket. A második részért kapott gázsi nélkül a család anyagi helyzete még nehezebbé vált volna.
A 2026 októberében adott Variety-interjúban a színész már nem elsősorban sérelemként beszélt erről a fordulatról. Sokkal inkább olyan tapasztalatként, amely megmutatta neki, milyen bizonytalan lehet a filmes karrier még akkor is, ha valaki látszólag a legnagyobb sikerek küszöbén áll.
Nem a Scooby-Doo volt a valódi kudarc
Lillard később arra jutott, hogy saját magával szemben is irreális elvárásokat támasztott. Korábban karakterszínészként épített fel egy felismerhető, különleges játékstílust, a Scooby-Doo után viszont mindenáron hagyományos hollywoodi főszereplőként akart érvényesülni. A kettő közötti különbség csak akkor vált igazán világossá számára, amikor a nagy szerepek elmaradtak.
Egy 2017-es The Ringer-interjúban már részletesen beszélt arról, hogy egy ponton az ügynökével, a menedzserével és az ügyvédjével is megszakította a munkakapcsolatot. Ez nem egyszerű pályamódosítás volt, hanem annak felismerése, hogy az addigi döntéseit túlságosan meghatározta a sztárság hajszolása. Ahelyett, hogy mindenáron egy elképzelt hollywoodi pozíciót próbált volna megszerezni, ismét magára a színészi munkára kezdett összpontosítani.
A változás nem hozott azonnali fordulatot. Lillard azonban később olyan produkciókban kapott szerepeket, mint az Utódok, és Bozont hangjaként is továbbra is jelen maradt a Scooby-Doo animációs világában. A közönség számára tehát korántsem tűnt el, még ha a karrierje egészen más utat is járt be, mint amelyet a 2000-es évek elején elképzelt.
Bozont végül nem tette szupersztárrá, de vele maradt
A Scooby-Doo történetében Lillard számára talán éppen az a legnagyobb ellentmondás, hogy a karakter, amelyet sokáig a hollywoodi csalódásával azonosított, később is fontos része maradt a pályafutásának. Bozont nemcsak egy sikeres film szereplője volt, hanem olyan figura, amelyhez újra és újra visszatérhetett. A filmekért kapott pénz pedig a legnehezebb időszakban jelentett segítséget.
A színész ma már másképp beszél arról a fiatalabb önmagáról, aki egy kasszasiker után automatikusan hollywoodi sztárnak képzelte magát. A családjával együtt hozott nehéz döntések megtanították arra, hogy a siker nem feltétlenül azonos a legnagyobb filmplakátokon szereplő névvel. A pálya újraépítése végül nem a korábbi álom megvalósításáról, hanem a saját helyének megtalálásáról szólt.
A Scooby-Doo egyszerre adott Matthew Lillardnak egy generációkon át szerethető szerepet és egy fájdalmas leckét Hollywood működéséről. Bozont nem repítette oda, ahová a színész akkoriban vágyott, de a karakter és a vele járó lehetőségek végigkísérték a pályáját. Néha nem az jelenti a legfontosabb sikert, ha valaki megkapja azt az életet, amelyet elképzelt magának, hanem ha képes újraépíteni azt, amelyik valóban az övé.
