Florence Pugh nem először vállal olyan szerepet, amelynél könnyű lenne néhány szóval eldönteni, mit kell gondolnunk a karakteréről. Az Édentől keletre Cathy Amese azonban még az eddigi szerepei között is különleges helyet foglal el, mert John Steinbeck regényének egyik legnehezebben megfejthető és legellentmondásosabb figurájáról van szó.
Pugh a Netflix Tudumnak adott interjújában arról beszélt, hogy kifejezetten vonzzák azok a női karakterek, akiket az irodalom vagy a film korábban nem feltétlenül szerethetőként ábrázolt. Cathy esetében ezért nem az érdekelte, hogyan lehet igazolni minden tettét, hanem az, hogyan lehet elérni, hogy a néző legalább megálljon egy pillanatra, és megpróbálja megérteni őt.
Florence Pugh nem akarta egyetlen szóval elintézni Cathy Amest
Steinbeck 1952-ben megjelent regényében Cathy Ames alakjához végig erősen kapcsolódik a jó és a rossz kérdése. Zoe Kazan hét epizódból álló Netflix-adaptációja azonban jóval több időt fordíthat arra, hogy megmutassa, milyen események alakították Cathy személyiségét és későbbi döntéseit.
Pugh szerint éppen ez volt az egyik legfontosabb lehetőség a szerepben. Úgy közelített Cathyhez, hogy az ember életében történő dolgoknak később következményeik vannak, és ezek a tapasztalatok befolyásolják, miként látja a világot, milyen döntéseket hoz, és hogyan viszonyul másokhoz.
Ez nem jelenti azt, hogy a sorozat felmentené Cathyt a tettei alól. Inkább azt próbálja elkerülni, hogy a karaktert egyszerűen „gonoszként” könyvelje el, és ezzel lezárja a róla szóló gondolkodást.
Producerként is beleszólhatott a történetbe
Az Édentől keletre Pugh számára azért is új tapasztalatot jelentett, mert nemcsak főszereplőként, hanem producerként is dolgozott a minisorozaton. Már 2020-ban megkapta Zoe Kazantól a felkérést, és saját elmondása szerint az különösen sokat jelentett neki, hogy nem pusztán színészként hívták a produkcióba, hanem az alkotói folyamatban is részt vehetett.
Pugh arról beszélt, hogy színészként egyébként is hajlamos megvédeni az általa játszott karaktereket, és szeretné annyira megismerni őket, hogy képes legyen érvelni a döntéseik mellett. Most ezt a munkát már jóval a forgatás előtt elkezdhette, és olyan kreatív beszélgetésekben is részt vett, amelyekben korábban nem volt lehetősége.
A projekt ráadásul hat éven keresztül kísérte. Pugh szerint ez különösen érdekes párhuzamot teremtett közte és Cathy között, hiszen miközben a színésznő maga is változott és érettebb lett, a sorozatban évtizedeket kellett végigkövetnie a karakter életéből.
Cathy Ames egészen más lehet hét órában, mint egy mozifilmben
Az Édentől keletre egyik legismertebb korábbi adaptációját Elia Kazan rendezte 1955-ben, James Dean főszereplésével. Az új sorozat alkotója, Zoe Kazan az ő unokája, így a Steinbeck-regényhez személyes családi kapcsolat is fűzi.
A hét epizód viszont olyan lehetőséget ad, amellyel az 1955-ös film nem rendelkezett. A Netflix új feldolgozása több generáción keresztül követi a Trask család történetét, és Cathy életének jóval nagyobb részét is megmutathatja.
Pugh számára éppen ez tette lehetővé, hogy ne csak Cathy döntéseinek következményeit játssza el, hanem azt is megmutassa, hogyan jut el a karakter egyik életszakaszból a másikba. A színésznő szerint így a nézőknek is több lehetőségük van arra, hogy ne kizárólag az alapján ítéljék meg Cathyt, amit egy adott pillanatban tesz.
Az Édentől keletre már nézhető a Netflixen
A hét részből álló Édentől keletre már teljes egészében elérhető a Netflixen, Magyarországon magyar szinkronnal és magyar felirattal is. Florence Pugh mellett Christopher Abbott alakítja Adam Trasket, Mike Faist pedig Charles Trask szerepében látható.
A szereplőgárdában Ciarán Hinds, Tracy Letts, Martha Plimpton és Hoon Lee is feltűnik, az adaptációt pedig Zoe Kazan készítette. A történet az 1900-as évek elejéről indul, és két generáción keresztül követi egy család történetét, miközben folyamatosan visszatér ahhoz a kérdéshez, mennyire határozzák meg az embert a múltja és a korábbi döntései.
Pugh számára Cathy Ames éppen azért érdekes, mert erre a kérdésre nincs egyszerű válasz. Nem azt szeretné elérni, hogy a néző minden döntésével egyetértsen, hanem azt, hogy mielőtt ítéletet mond róla, megpróbálja megérteni, hogyan vált azzá, akit a történetben látunk.
