Stephen King újabb streaminges sorozatra figyelt fel, és ezúttal az Apple TV friss ausztrál thrillere, a Last Seen győzte meg. Az író négy epizód után egyértelműen lelkes, bár azt már kevésbé látja, hogyan lehetne ebből a történetből bárki számára igazán jó végkifejlet.
King a saját X-oldalán két rövid megfigyelést osztott meg: a sorozatot „fantasztikusnak” nevezte, és külön kiemelte Chloe Jean Lourdes játékát. A dicséret azért is érdekes, mert a Last Seen még csak a hatrészes évad közepén jár, így King reakciója egy futó sorozatnak adhat új lendületet.
Eltűnt lány, egyetlen telefonhívás és egy széteső család
Az Apple hivatalos leírása szerint Patrick Brammall Ian Ridleyt alakítja, egy egykori rendőrt, akinek a kislánya tizenegy évvel korábban nyomtalanul eltűnt. Ian ma segélyhívó-diszpécserként dolgozik, mígnem egy tinédzser lány kétségbeesett hívását hallva meggyőződésévé válik, hogy Maggie jelentkezett.
A sorozat Ryan David Jahn The Dispatcher című regényének adaptációja. Kris Mrksa írta és executive producerként is részt vett benne, a rendező pedig Christian Schwochow, aki korábban A korona epizódjain is dolgozott. A szereplőgárdában Brammall mellett Maxine Peake, Brendan Cowell, Daniel Henshall és Chloe Jean Lourdes is ott van.
Stephen King a fiatal színésznőt is külön kiemelte
King nem egyszerűen a történetet dicsérte. Azt írta, hogy nem lát jó megoldást a történetben érintett családok számára, majd külön megemlítette Sarah karakterét és Chloe Jean Lourdes alakítását. Ez különösen nagy visszajelzés egy olyan fiatal színésznek, akinek a Last Seen az egyik első igazán nagy nemzetközi szerepe.
A Last Seen szeptember 9-én indult két epizóddal, ezt követően szerdánként érkeznek az új részek október 7-ig. A magyar Apple TV felületén is elérhető, magyar felirattal; az első évad összesen hat epizódból áll.
Az Apple TV ismét erős thrillerrel jelentkezett
A platform az utóbbi időben feltűnően sok karakterközpontú thrillert épített fel, és a Last Seen is ebbe a sorba illeszkedik. Ha az Apple TV erősebb sorozatai érdekelnek, korábban azt is megírtuk, miért tartjuk az Utolsó befutókat a szolgáltatás egyik legjobb sorozatának.
King véleménye persze nem garancia arra, hogy a Last Seen mindenkinek működni fog, de az biztos, hogy a horror egyik legismertebb szerzője már négy rész után komolyan rákattant a történetre.

