Ha azt hitted, hogy az I Saw the TV Glow után Jane Schoenbrun visszavesz a tempóból, nagyot tévedtél. A modern queer horror egyik legizgalmasabb vizionáriusa – akit még Martin Scorsese is a keblére ölelt – most egy olyan filmmel tér vissza, amit saját maga úgy írt le, mintha a Portré a lángoló fiatal lányról találkozna egy Péntek 13.-folytatással. Igen, jól olvastad.
A MUBI és Schoenbrun legújabb közös agymenése, a sokatmondó Teenage Sex and Death at Camp Miasma (vagyis: Tinédzser szex és halál a Miazma táborban) végre megkapta az első hivatalos képeit és a premierdátumot is: 2026. augusztus 7-én szabadul el a pokol a mozikban. A kiadott fotók alapján a rendező hű maradt a védjegyévé vált esztétikához: ismét kapunk egy sötét szobában, a tévéképernyő kísérteties fényében gubbasztó fiatalt, ami lassan a Schoenbrun-filmek kötelező vizuális eleme lesz. De a lényeg nem is ez, hanem a szereposztás, ami miatt minden geek szíve hevesebben ver: a főszerepekben a Hacks (és a stand-up) zsenije, Hannah Einbinder, valamint az örök kedvenc, Gillian Anderson (X-Akták, Szexoktatás) látható.
A sztori? Természetesen meta a köbön. A film középpontjában a hírhedt Camp Miasma slasher-széria feltámasztása áll. A dolgok akkor vesznek sötét fordulatot, amikor az új rendező beteges megszállottságot kezd érezni a színésznő iránt, aki az eredeti filmek „final girl”-jét (vagyis az utolsó túlélőt) alakította. A két nő kapcsolata hamar egy pszichoszexuális mániába torkollik, ahol a valóság és a filmbéli horror határai elmosódnak. Schoenbrun elmondása szerint ez a film tisztelgés és kritika is egyben: azt vizsgálja, hogyan kódolták a horrorfilmek a transzneműséget szörnyetegként, miközben megpróbálja megteremteni azt az „őrült, de mégis otthonos” éjféli mozit, amire gyerekként mindig is vágyott a videótékák horror-szekciójában bóklászva.
Schoenbrun üstökösként robbant be a köztudatba: először a We’re All Going to the World’s Fair-rel, majd a tavalyi I Saw the TV Glow-val, ami bár anyagilag szerényen teljesített (5 millióból készült és 4 milliót hozott), kritikailag letarolta a szakmát, és Scorsese „érzelmileg és pszichológiailag erőteljesnek” nevezte. A rendező tehát harmadszorra is a média hipnotikus erejét és a fiatalok identitáskeresését boncolgatja egy hiperkonnektált világban – csak most éppen Gillian Andersonnal karöltve, ami valljuk be, elég erős érv a mozijegy mellett.
